Dubai cégalapítás (Egyesült Arab Emírségek)

Az Egyesült Arab Emírségek hét emírségből álló állam az Arab-félsziget délkeleti részén. Gyakran “új-Svájcként” is emlegetik az adómentes, illetve alacsony adózású cégalapítási lehetőségek miatt. Az ország hagyományos bevételi forrása az olaj, amely mellett azonban más iparágakat is meghonosítottak (pénzügyi szektor, turizmus), hogy gazdaságukat diverzifikálni tudják, és ne függjenek teljesen egyetlen iparágtól.

Az elmúlt években az Egyesült Arab Emírségekben alapított cégek nagyon népszerűek lettek, egyre több üzletember választja cégalapítási céllal az országot, mivel céges és magánszemély tulajdonos szintjén egyaránt biztosított a teljes adómentesség lehetősége.

Dubai zászló

Dubai adórendszere

Dubainak (néhány speciális rendelettől eltekintve) nincs teljesen elkülönült adórendszere, hanem ugyanazt az adóztatást alkalmazza, amit a többi Emírség. Célszerű emiatt az összes Emírség adózását egyben bemutatni. A nyersanyagokból származó bevételek miatt sokáig nem ismerték az adókat, azonban az elmúlt néhány évben sokat változott az adórendszerük.

Társasági adó (TA), forrásadó

Korábban csak kivételes esetekben, főként olajtársaságoknál és külföldi bankok fióktelepeinél fordult elő, azonban 2023 júniusától a teljes országban bevezették minden vállalkozásra a 9 százalékos társasági adót. Ugyanitt fontos kiemelni, hogy a tőkejövedelmeket (pl. osztalék) továbbra sem sújtják adóval.

Jó hír továbbá, hogy a szabadkereskedelmi zónák által kinált adómentesség továbbra is fennmaradt, ennek viszont az a legfőbb feltétele, hogy belföldi partnerei ne legyenek a társaságnak. Ha egy cég mégis a társasági adó hatálya alá esik, akkor 375 ezer dirham éves profitig nem merül fel társasági adó fizetési kötelezettsége. Ezen összeg felett kell csak alkalmazni a 9%-os társasági adót.

Az adóhatóságnál mindenképpen be kell jelentkezni függetlenül attól, hogy kell-e a vállalkozásnak társasági adót fizetnie vagy sem. Ezen felül minden évben kell társasági adó bevallást benyújtani a tárgyévet követő év 9. Hónapjáig. Egyes esetekben előírhatják, hogy beszámolót (mérleg, eredménykimutatás) is nyújtson be a vállalkozás, azonban alapesetben ez nem elvárás.

Személyi jövedelemadó (SZJA)

Kifejezetten személyi jövedelemadó nincs az Emírségekben. Kizárólag a helyi állampolgárok után nyugdíjjárulékot kell fizetni (12,5%), illetve az ő bérükből levonni (5%). Dubai továbbá kötelezővé tette a munkáltató által fizetendő egészségbiztosítást a külföldi munkavállalók részére, ami a térségben egyébként nem állami alapon működik, hanem emírségenként változik.

Általános forgalmi adó (ÁFA)

Ezt az adófajtát 2018-ban vezették be és egyúttal létrehozták az adóhatóságot is, ugyanis korábban csak pénzügyminisztérium működött. Az ÁFÁ-t európai mintára alakították ki, tehát csak a helyi értékesítés és szolgáltatás nyújtás után kell felszámítani az adót.

Ha egy vállalkozás éves árbevétele meghaladja a 375 ezer dirhamot, akkor be kell jelentkezni az adóhatóságnál és ÁFA számot kell kérni. Innentől fogva ÁFA bevallást kell benyújtani, azonban ezen kötelezettség alól van lehetőség mentesítésre, ha a cég nem helyi vevők részére végzi a tevékenységét. Ha egy cég az ÁFA alanya, akkor 5%-os mértéket kell felszámítani az értékesítések és a szolgáltatás után. Ennek ellenére számos ÁFA mentesség létezik, például nem kell ÁFÁ-t felszámítani a lakóingatlanok bérbeadása után.

Nemzetközi adózás

Az Emírségek összességében több mint 80 adóegyezménnyel rendelkezik, többek között Magyarországgal is kötöttek kettős adóztatást elkerülő egyezményt, amely lehetővé teszi, hogy csak az egyik országban fizessünk adót. A globális minimumadót is bevezették az országban, de ez csak 750 millió euró árbevétel feletti cégekre, illetve cégcsoportokra vonatkozik.

 

Cégalapítás feltételei: dubai vízum és fontos tudnivalók

Az Egyesült Arab Emírségekben három különböző jogállású társaság létezik:

  • helyi cég (mainland company),
  • szabad kereskedelmi zóna cég (free zone company), és az
  • offshore cég (international business company).

A dubai helyi cég jellemzői

A helyi cég, avagy a mainland company korábban kevésbé volt népszerű a külföldi befektetők körében, mivel kötelező volt, hogy a többségi tulajdonos egy helyi állampolgár legyen. Az Emírségek azonban jelentős könnyítéseket hajtott végre ezen a téren 2019-ben. Ennek köszönhetően a befektetők úgy tudnak belépni az ország belföldi piacára, hogy a korábbiakhoz képest nem minden esetben kell többségi tulajdonosként helyi állampolgár, de ez függ attól, hogy milyen tevékenységet fog végezni a társaság. Arra viszont ügyelni kell, hogy a helyi cégeknek pénzügyi beszámolót kell benyújtani az illetékes hatóság részére.

Ha vállalkozás tevékenysége nem esik bele a kedvezményes körbe, akkor szükség van egy helyi állampolgárra, aki tulajdonos lesz a cégünkben vagy a “szponzorunk” lesz. Nem mindenki szeretne helyi állampolgárokkal közös céget, ezért nekik találták ki a szabadkereskedelmi zónákban történő cégalapítást. A mainland company előnye, hogy bárhol végezheti a tevékenységét az Emírségeken belül, viszont a szabad kereskdelmi zónákban léterhozott céget csak az adott területen végezhetnek tevékenységet.

Dubai adózás

Szabad kereskedelmi zónák

A szabad kereskedelmi zónák nem egyszerű adóparadicsomok. Olyan kereskedelmi-, adózási- és tudásközpontokat hoztak létre, amelyek különféle iparágakban nyújtanak lehetőségeket a külföldi befektetőknek. Több mint negyven zóna működik és továbbiak alapítása van folyamatban. A különféle zónákban alapított cégeknek meg kell adniuk, hogy milyen tevékenységet szeretnének végezni és ez alapján kapnak tevékenységi enegdélyt a Free Zone-t működtető hatóságtól. Ezen felül csak külön engedéllyel végezhetnek üzleti tevékenységet a zónán kívül, vagyis az Egyesült Arab Emírségek más területein. A vállalkozás székhelye és az irodája is csak a szabad kereskedelmi zónában lehet.

A Free Zone-ban létrehozott társaság igényelhet a külföldi tulajdonosok / igazgatók / munkavállalók részére rezidensi vízumot (tartózkodási engedélyt), továbbá nemzetközileg elfogadott adóügyi illetőség igazolást is. Az adható tartózkodási engedélyek száma általában a tevékenységi engedélyhez kapcsolódik, illetve igazodik az iroda méretéhez is. Többféle tartózkodási engedély létezik, de a Free Zone cégalapításhoz kapcsolódó VISA-t jelenleg 2 évre adják. Ezen felül számos más jellegű és akár hosszabb időtartamú tartózkodási engedélyt is lehet szerezni.

Dubai szabad kereskedelmi zónák előnyei és alapításának feltételei

A szabadkereskedelmi zónák saját adórendszerrel rendelkeznek, és nem főszabály szerint adóztatják a nyereséget a társasági adó ellenére. Ezen felül az ott dolgozó alkalmazottak bérét sem terhelik adókkal. A vállalkozás alaptőkéjét bizonyos zónákban nem kötelező befizetnie a részvényeseknek. A társaságnak elegendő egy természetes személy managerrel (ügyvezető igazgatóval) és egy részvényessel rendelkeznie, amelyek lehetnek 100%-ban külföldi személyek is.

Az Egyesült Arab Emírségekben működő számos szabad kereskedelmi zóna közül az Umm Al Quwain Szabad Kereskedelmi Zóna az egyik legideálisabb feltételeket biztosítja a külföldi befektetők részére.

Még több Free Zone…

Dubaiban található jelenleg a legtöbb szabadkereskedelmi övezet. Ezeket nem úgy kell elképzelni, mint szögesdróttal körülzárt raktárépületek, hanem általában impozáns felhőkarcolókat kapnak ilyen besorolást. Ha Dubaiban keresünk ilyen zónát, akkor célszerű az árakon túl arról is tájékozódni, hogy milyen adminisztratív kötelezettségek várnak ránk. A legtöbb dubaji Free Zone elvárja ugyanis, hogy évente auditált beszámolót nyújtson be az ott bejegyzett vállalkozás.

Ezen felül létezik olyan helyszín is Dubaiban, ahol lehetőség van magánalapítvány vagy pénzügyi vállalkozás létrehozására is. Ha távolabb megyünk Dubaitól, akkor Umm Al Quwain (UAQ), Ajman és Ras Al Khaimah a legnépszerűbbek. Ideális helyszínek többek között azért, mert egymással versenyeznek a külföldi befektetők kegyeiért. Éppen ezért igyekeznek kedvezőbb árakon magas színvonalú szolgáltatásokat nyújtani.

Akármelyik irányba is megyünk, biztonságos és stabil környezetben kínálnak izgalmas üzleti lehetőségeket, mindezt alig 1 órányira a dubai nemzetközi repülőtértől, az ország legfontosabb kikötői közelében.

További érv a Dubai-on kívüli övezetek mellett, hogy többnyire nem kötelező az alaptőke befizetése, valamint nem szükséges beszámolót benyújtani.

Offshore cégalapítás Dubaiban

A dubai offshore cég előnyei

A mainland és a free zone után a következő kategória az offshore cég, amely csak székhellyel rendelkezik az országban, továbbá nem végezhet helyben tevékenységet, vagyis csak az Emírségek területén kívül fejtheti ki üzleti tevékenységét. Ugyanakkor a dubai offshore cég vásárolhat helyben ingatlant, valamint más helyi cégekben is lehet tulajodnos. A helyi bankok viszont nem szívesen állnak szóba dubai offshore cégekkel, mivel nem végezhetnek az országban tevékenységet, ezért általában ennek a cégformának más országokban szoktak bankszámlát nyitni.

Mivel az offshore cégeknek nem kell a nyereségük után adót fizetniük, ezért a helyi hatóságok részére nem kell beszámolót benyújtani. A kedvező adózási környezet mellett a helyi szabályok rugalmassága jelentős mértékben segíti a cégalapítást és működtetést. A vállalkozás alaptőkéjét nem kötelező befizetnie a részvényeseknek. A társaságnak elegendő egy természetes személy igazgatóval és egy részvényessel rendelkeznie, amelyek lehetnek külföldi személyek is. Az offshore cég esetén viszont nem adnak tartózkodási engedélyt, tehát ha ez a cél, akkor vagy Free Zone, vagy Mainland céget kell létrehozni.

Egyeztessen velünk időpontot díjtalan konzultációra!

Ha bővebben is érdekli a téma, tekintse meg YouTube videónkat:

írjon nekünk: