Szellemi tulajdon menedzsmentje

A szellemi tulajdon a szerzői jog és az iparjogvédelem által oltalmazott alkotások összefoglaló neve. A szellemi alkotások hasznosításáért cserébe a tulajdonos jogdíjra jogosult. Ide tartozik többek között minden olyan térítés, amelyet irodalmi, művészeti, tudományos művek, filmek szerzői jogának, szabadalmak, szoftverek, védjegyek, ipari minták, tervek, titkos formulák használatáért vagy használati jogáért fizetnek.

A kutatás-fejlesztés és az innováció terén számos ország egymással is vetekedve igyekszik minél kedvezőbb adótörvényekkel támogatni ezt a területet. Ezek az államok fontosnak tartják az innováció, valamint a kutatás-fejlesztés adókedvezményekkel történő elősegítését, amely hosszú távon nagyfokú tudás-koncentrációt eredményez az adott országban egyúttal versenyképesebbé téve a gazdaságot. A vállalkozások vezetői pedig megtehetik azt is, hogy az értékesítést olyan országban bejegyzett cégen keresztül végzik, ahol az adórendszer ezt határozottan támogatja. Ennek semmilyen törvényi akadálya nincs, persze azzal a kitétellel, hogy nem lehet kizárólagos cél az adóelőny elérése. A szabadalmak, védjegyek és más hasonló vagyoni értékű jogok kezelésében emiatt jelentős adóelőnyöket találhat az a cégvezető, aki számol a nemzetközi lehetőségekkel. Ily módon a cég a jogszabályok nyújtotta lehetőségeket kihasználva minimálisra tudja csökkenteni az adófizetési kötelezettségét és ezt az előnyt kihasználni további fejlesztésekre.

A szellemi tulajdon nemzetközi menedzsmentjében segítséget tudunk nyújtani számos cégnek és magánszemélynek, ugyanis együttműködünk olyan nemzetközileg elismert vállalkozásokkal, amelyek a szellemi tulajdon hatékony hasznosításának, valamint a jogdíj kifizetések optimalizálásának nemzetközi szakértői.

írjon nekünk: