Stróman és bizalmi vagyonkezelő: jogi különbségek

Vékony a jég legális és nem legális között. Főleg akkor, ha olyan fogalmakról és kifejezésekről van szó, mint például a stróman. Ismerhetjük őket a filmekből, a közéletből, az üzleti világból. Bizonyára a többség inkább negatív kontextusban gondol rájuk. Nem is véletlenül, hiszen ők elsősorban a jog kikerülésével dolgoznak. A bizalmi vagyonkezelők ezzel szemben a másik oldalt képviselik, és mindent teljesen törvényesen csinálnak.

Ki a stróman?

Amikor strómanról beszélünk, az értelmezési kézikönyv elég széles. Hiszen mást jelent egy filmben, a való világban, az üzleti életben is, de napjainkban újra elterjedt a politikai elit körében is. Szigorú értelemben azért be lehet skatulyázni őket, lényegében három fő ágon bemutatva: az egyik, hogy honnan ered eredetileg a kifejezés, a második a hazai értelmezése, a harmadik pedig a modern stróman jelentése az üzleti világban. Ezeken keresztül jobban is megérthetjük, kikre is mondjuk ma azt, hogy stróman. Majd később az is kiderül, hogy kikre nem.

Repüljünk is vissza az időben. A stróman eredete ugyanis az argei ceremóniáig nyúlik vissza, amiket a korai római időkben tartottak. Ezen a ceremónián május 15-én a Vesta-szüzek kákából vagy szalmából készült figurákat dobtak a Tiberis folyóba, a régi emberáldozatokra emlékezve. Ezeket a “szalma embereket” azonosították a stróman kifejezéssel, ugyanis a stramen szó latinul szalmát jelent. A legenda szerint így jött létre maga a stróman kifejezés.

Magyarországon a stróman fogalma és gyakorlata a második világháború előtt terjedt el, különösen a második zsidótörvény elfogadása után. Ekkoriban a zsidó tulajdonosok egy része keresztény ismerőseiket, barátaikat kérték fel, hogy a nevükön tartsák az érdekeltségeiket, hogy megőrizhessék azokat. Az erőfeszítések viszont többnyire sikertelenek voltak.

A modern stróman fogalma a 90-es évekre vezethető vissza. Ez az adóelkerülés és tartozások behajthatatlansága miatt létrejött rendszer sok vállalkozót és üzleti partnert sodort csődbe. Ma már hatékonyabb módszerekkel, például a banki tranzakciók és céginformációs adatbázisok figyelésével könnyebben leleplezhetők ezek a cégek. Habár még mindig vannak strómanok, a rendszer átláthatósága miatt sokan kockázatosabb ilyen megoldásban gondolkodni, hiszen nagy a lebukás esélye.

A stróman jogi értelmezése

A strómanoknak különösen nagy jelentőségük van gazdasági és jogi ügyletekben, amikor valaki más nevében lép fel, aki különböző okok miatt nem tud vagy nem akar a saját nevében eljárni. Ez az alkalmazás nem tekinthető a jogi értelemben vett bizalmi vagyonkezelésnek.

Stróman a kereskedelmi jogban

A kereskedelmi jogban a stróman olyan személy, aki látszólagosan vállalkozóként van beállítva annak érdekében, hogy elrejtse a valós körülményeket, de a vizsgált üzlet valójában valaki más által működik. Ez különösen akkor fordul elő, amikor az üzlet mögött álló személy nem tudja vagy nem akarja teljesíteni a formális (például engedély, licenc) vagy a tényleges (például hiányzó képesítés) feltételeket a vállalkozás gyakorlásához.

Stróman, mint kezes

Nem ritka, hogy az emberek megegyeznek abban, hogy harmadik felek üzletet folytatnak, például kezességeket vagy más kötelezettségeket vállalnak. Ha egy strómanként használt ügyvezető „saját” banki adósságokért vállal kezességet, a bank azt feltételezheti, hogy gazdaságilag ésszerű okokból cselekszik, amiért ő kizárólagosan felelős. Bár a strómannak nincs saját érdeke, szinte valódi tulajdonosként jelenik meg a jog előtt.

Stróman az értékpapírjogban

Az általános értelemben vett strómanoknak tilos értékpapírokhoz hozzáférni vagy azokat értékesíteni az információ birtokában lévő belső információk szerint. Ez magában foglalja a képviseletet, közvetett képviseletet (stróman) vagy megbízotti megbízást. A strómanon keresztül szerzett részvényekből származó szavazati jogokat azoknak a személyeknek tulajdonítják, akik számlájukon tartják a részvényeket.

Bizalmi vagyonkezelés törvényesen

Magyarországon a bizalmi vagyonkezelőkről szóló törvény és az Új Polgári Törvénykönyv (Ptk.) XLIII. fejezet 6:310. § paragrafusa foglalkozik ezzel a témával. Mindkét jogszabály 2014-ben lépett hatályba, és azóta folyamatosan finomításokon ment keresztül, hogy egyre érthetőbb és alkalmazhatóbb legyen. A vagyonkezelők felelőssége is növekedett az idők során.

A Ptk. pontos meghatározása:

„Bizalmi vagyonkezelési szerződés alapján a vagyonkezelő a vagyonrendelő által tulajdonába adott dolgok, ráruházott jogok és követelések (a továbbiakban: kezelt vagyon) saját nevében a kedvezményezett javára történő kezelésére, a vagyonrendelő díj fizetésére köteles.”

A bizalmi vagyonkezelés tehát egy szerződéses kapcsolat, amiben a vagyon tulajdonosa, vagyis a vagyonrendelő, átruházza teljes vagy részleges vagyonát a bizalmi vagyonkezelőre. A cél az, hogy a bizalmi vagyonkezelő legálisan kezelje és adminisztrálja a ráruházott vagyont, gyakorolja a tulajdonosi jogokat, megőrizze és növelje annak értékét, a vagyonrendelő által meghatározott kedvezményezettnek vagy kedvezményezetti körnek juttassa, valamint biztosítsa a vagyon magánszféra emelt szintű védelmét.

Fontos megjegyezni, hogy a bizalmi vagyonkezelési szerződéssel a vagyon tulajdonjoga átszáll a bizalmi vagyonkezelőre, hasonlóan egy adásvételi vagy ajándékozási szerződéshez. A bizalmi vagyonkezelő tehát teljes jogú tulajdonossá válik. A bizalmatlan vagyonrendelőnek lehetősége van akár saját magát kijelölni vagyonkezelőként, vagy akár egy közeli rokonát, esetleg barátját.. Az egyedüli kedvezményezett azonban nem lehet a bizalmi vagyonkezelő.

Stróman vagy bizalmi vagyonkezelő

Stróman vagy bizalmi vagyonkezelő: mi a különbség?

A stróman és a bizalmi vagyonkezelő között jelentős különbségek vannak. A stróman általában nem legális tevékenységet jelent, míg a bizalmi vagyonkezelő a jogi keretek között működik. A stróman olyan személy, aki látszólagosan vállalkozóként jelenik meg, hogy elrejtse a valós tulajdonos kilétét, és gyakran illegális célokat szolgál. Ezzel szemben a bizalmi vagyonkezelő egy törvényes, jogi úton dolgozó szakember, akit a vagyonrendelő megbízásából a vagyon kezelésére és adminisztrálására alkalmaznak.

Fontos, hogy pénzügyeinket mindig hozzáértő, képesítéssel rendelkező szakemberekre bízzuk. Ez biztosítja, hogy a vagyonunkat törvényesen és felelősségteljesen kezeljék, és minimálisra csökkentsük a kockázatokat. A jogi és etikai normák betartása alapvető fontosságú a pénzügyi tranzakciókban és üzleti tevékenységekben.

Stróman megbízása helyett: üzleteljen törvényesen!

A Crystal Worldwide Group olyan nemzetközi üzleti tanácsadó cég, amelyik kifejezetten adótervezési, vagyonvédelmi és állampolgársági megoldásokra specializálódott. Több mint 25 éves tapasztalattal rendelkezünk, és ügyfeleink megbecsülését, illetve bizalmát megalapozott, jogilag helyes adómegtakarítási és vagyonvédelmi megoldásokkal érdemeltük ki, amelyeket gyorsan, pontosan és teljes diszkrécióval nyújtunk.

Időpont egyeztetése érdekében forduljon hozzánk, ahol adózási, pénzügyi és jogi szakértőink közérthetően és személyre szabottan tájékoztatják Önt vagyonkezelési lehetőségeiről. A konzultáció díjtalan.

Korábbi bejegyzések

Vízumeljárás az Egyesült Arab Emírségekben

Helyi befektetői vízumot (Investor VISA) legegyszerűbben, akkor tudunk szerezni, ha céget alapítunk valamelyik szabadkereskedelmi zóna egyikében. Itt szerencsére lehetőség van, hogy 100%-ban külföldi tulajdonban legyen a társaságunk.

Bővebben >>>

Vizsgálat a holland ABN Amro Bank ellen

A feltételezések szerint a holland pénzintézet nem megfelelő gondossággal világította át az ügyfeleit és elmulasztotta a gyanús tranzakciók jelentését. A Deutsche Bankot pedig már meg is vádolták pénzmosással. A holland…

Bővebben >>>

Vita a ciprusi-orosz adómegállapodásról

A ciprusi kormányt teljesen váratlanul érte, hogy Oroszország megszüntetné a két ország közötti kettős adóztatásról szóló megállapodást. A Reuters arról számolt be, hogy a Putyin kormánya úgy véli, hogy az…

Bővebben >>>

Viszlát 500 eurós!

A nagy címletű és nagy értékű bankjegyek nagy kockázatot jelentenek, ezért betiltaná az 500 eurós bankjegyeket és felső értékhatárt szabna a készpénzben történő kifizetések számára a holland-, a belga-, a…

Bővebben >>>