Leggazdagabb országok listája 2023-ban

Nehéz objektíven behatárolni, hogy melyek a leggazdagabb országok a világon. Természetesen azért vannak próbálkozások. Hivatalos úton például a Nemzetközi Valutaalap (IMF) készített listát a 2023-as rangsorról. A GDP, az egyéb gazdasági mutatók, a jólét, az életszínvonal szintén fontos tényezők. Nem utolsósorban pedig az is, hogy az adott államban milyen üzleti és adózási lehetőségek, szabályok vannak érvényben. Hiszen a külföldi befektetők, vállalkozók számára alighanem ez a legfontosabb szempont. Íme a leggazdagabb országok listája.

Mi alapján rangsoroljuk a leggazdagabb országokat?

Az évről évre közzétett adatok alapján a Nemzetközi Valutaalap (IMF) elkészítette a 2023-as évre vonatkozó leggazdagabb országok rangsorát, figyelembe véve az egy főre jutó GDP (Gross Domestic Product) értékeit. A GDP az egyik legfontosabb gazdasági mutató, amely bemutatja egy ország gazdasági teljesítőképességét és fejlettségi szintjét. Az országok gazdasági erejének mérésére az egy főre jutó GDP-t használjuk, mely lehetővé teszi, hogy az államok népességétől függetlenül összehasonlítsuk őket.

A GDP jelentése és egyéb gazdasági, fejlettségi mutatók

GDP jelentése

A GDP tehát egy összetett mutató, ami a termelési és szolgáltatási tevékenységekből származó összes bruttó jövedelmet mutatja meg. Az adott ország gazdaságának növekedése és teljesítménye alapján lehet rangsorolni az államokat. Az egy főre jutó GDP kiszámításakor az ország összesített GDP-jét elosztjuk a lakosság számával. A GDP mellett más mutatók is szerepet játszanak a rangsorolásban, mint például az emberi fejlettségi index (HDI), az infláció, a munkanélküliség és az életszínvonal.

A GDP előnyei és hátrányai

A GDP adatok hasznos eszközöket nyújtanak az országok gazdasági helyzetének elemzésére és összehasonlítására. Az egy főre jutó GDP segítségével könnyebben megérthetjük, hogy az adott ország gazdasági teljesítménye hogyan oszlik meg a lakosság között. Ugyanakkor a GDP-ben nem jelennek meg olyan fontos tényezők, mint a gazdasági egyenlőtlenségek, az egészségügyi ellátás minősége, vagy az oktatás színvonala, így nem nyújt teljes képet egy ország fejlettségéről. Jelenleg azonban még nincs olyan mutató, ami minden szempontot képes lenne egy kalap alá venni.

A leggazdagabb országok 2023-ban

Az idei évben a világ leggazdagabb országait főleg európai államok vezetik, az afrikai országok pedig az utolsó helyeken helyezkednek el. De ha egyéb szempontokat is figyelembe veszünk, például az üzleti és adózási környezetet, vagy az életszínvonalat, például az Egyesült Arab Emírségek is előkelő helyet foglal el. Na nem mintha anyagilag olyan rosszul állnának. Nézzük meg, melyek azok az országok, amelyek kiemelkednek a leggazdagabbak közül!

Luxemburg

Luxemburg

Luxemburg az első helyet foglalja el a világ leggazdagabb országainak listáján. Az ország kis mérete ellenére óriási gazdasági potenciállal rendelkezik, és a pénzügyi szektorban játszik kiemelkedő szerepet. A banki és pénzügyi szolgáltatások jelentős részét teszik ki a GDP-jének. Főleg az alacsony adókulcsok és a beruházásbarát környezet vonzza a nemzetközi vállalatokat, befektetőket és vállalkozókat Luxemburgba.

Norvégia

Norvégia

Norvégia gazdag olaj- és gázkészletei révén kiemelkedően fejlett gazdasággal rendelkezik. A természeti erőforrásokra támaszkodva az olaj- és gázexport jelentős részét teszi ki a GDP-nek. A norvég kormány a bevételek egy részét a Szuverén Alapba fekteti, amely hosszú távú jólétet biztosít az állampolgároknak. Nem mellesleg csodálatos környezet, természeti értékek és panoráma várja az idelátogatókat.

Svájc

Svájc

Svájc gazdasága rendkívül sokoldalú és versenyképes. Az ország jelentős mértékben függ a banki és pénzügyi szektor bevételeitől, valamint a nagy presztízsű cégek exportjából. A szigorú gazdasági szabályok és a politikai stabilitás szintén hozzájárulnak Svájc gazdasági sikeréhez. A svájci cégalapítás pedig régóta az egyik legnépszerűbb stratégia döntés a vagyonos vállalkozók körében.

Egyesült Államok (USA)

USA

Amerika nem csak az amerikaiaké. Az USA ugyanis több szempontból a világ egyik legjelentősebb országa. Az Egyesült Államok gazdasága a világ legnagyobbja, és különböző iparágakban élenjáró. Az ország gazdasági sokszínűsége, innovációi és erős vállalkozói kultúrája miatt vonzza a befektetőket és a külföldi cégeket.

Kína

Kína

Kína az ázsiai térség gazdasági motorja, és a világ második legnagyobb gazdasága. Az ország jelentős mértékben támaszkodik az exportra és a gyártóiparra. Az elmúlt években a technológiai és innovációs szektorok is rohamos fejlődést mutattak.

Egyesült Arab Emírségek (UAE)

Dubai

Az Egyesült Arab Emírségek gazdasága az olajexportra épül, de az ország törekedett diverzifikálni a gazdaságát, és jelentős beruházásokat tett az infrastruktúrába és a turizmusba is. Az üzleti és adózási lehetőségek különösen vonzóvá teszik az Egyesült Arab Emírségeket a külföldi vállalkozások és befektetők számára. Az országban kiemelkedően fejlett az üzleti környezet, és számos adókedvezmény és könnyítés áll rendelkezésre a külföldi cégalapítók számára. Emellett az Egyesült Arab Emírségek kiváló infrastruktúrával, fejlett szolgáltatásokkal és stabilitással rendelkezik, amelyek hozzájárulnak a sikeres üzleti tevékenységekhez. A Dubai cégalapítás az egyik legjobb üzleti döntés!

Egyéb gazdag államok, ahol megéri céget alapítani

Gazdag államok

Az előző felsorolt országok mellett számos más gazdag állam is megtalálható a rangsorban. Írország például jelentős adókedvezményekkel vonzza a technológiai vállalatokat és a multinacionális cégeket. Szingapúr gazdasága is kiemelkedően erős, a városállam jelentős mértékben támaszkodik a kereskedelemre és a pénzügyi szolgáltatásokra. Izland gazdasága szintén erős, de függ a turizmus és a megújuló energiaforrásoktól is. Ausztrália gazdag nyersanyagkészleteivel, kiterjedt bányászati ​​iparával és exportorientált gazdaságával szintén az egyik leggazdagabb ország közé tartozik. Dánia pedig erős gazdasági teljesítményének köszönhetően kiemelkedően magas életszínvonalat biztosít a lakosság számára.

Hol áll Magyarország?

Magyar gazdaság

Magyarország az IMF rangsorában az 57. helyen található, 20.119 dolláros egy főre jutó GDP-vel. Ezzel a helyezéssel megelőzi Lengyelországot, Horvátországot és Romániát. Magyarország gazdasága egyébként az elmúlt években dinamikusan fejlődött, és számos külföldi vállalkozásnak biztosított vonzó üzleti környezetet.

Alapítson céget a leggazdagabb országok egyikében!

Az egyik legfontosabb tényező, amikor külföldi cégalapításon gondolkodunk, a gazdag országok vonzereje. Az előzőekben felsorolt államok rendelkeznek olyan gazdasági stabilitással, erős üzleti környezettel és adózási lehetőségekkel, amelyek ideálisak vállalkozás indítására. Az Egyesült Arab Emírségek különösen jó választás lehet azoknak, akik a globális kereskedelemben és a pénzügyi szektorban szeretnének tevékenykedni.

A cégalapítás külföldön összességében számos előnyt kínál, mint például a nemzetközi piacokhoz való könnyebb hozzáférés, az adókedvezmények, a gazdasági stabilitás és az üzleti lehetőségek széles skálája.

A vállalkozásindítás külföldön kihívásokkal járhat, ezért ajánlott szakértői tanácsot kérni, és alaposan felkészülni az adott ország jogi és gazdasági kereteire. A helyi partnerségek és hálózatépítés is segíthet a sikeres vállalkozás elindításában.

Külföldi cégalapításon töri a fejét? A legjobb üzleti és adózási környezetet keresi? Egyeztessen időpontot velünk díjtalan konzultációra, és az ország legjobb nemzetközi adószakértői és üzleti tanácsadói segítenek Önnek és vállalkozásának megtalálni a legjobb lehetőséget!

Korábbi bejegyzések

Vízumeljárás az Egyesült Arab Emírségekben

Helyi befektetői vízumot (Investor VISA) legegyszerűbben, akkor tudunk szerezni, ha céget alapítunk valamelyik szabadkereskedelmi zóna egyikében. Itt szerencsére lehetőség van, hogy 100%-ban külföldi tulajdonban legyen a társaságunk.

Bővebben >>>

Vizsgálat a holland ABN Amro Bank ellen

A feltételezések szerint a holland pénzintézet nem megfelelő gondossággal világította át az ügyfeleit és elmulasztotta a gyanús tranzakciók jelentését. A Deutsche Bankot pedig már meg is vádolták pénzmosással. A holland…

Bővebben >>>

Vita a ciprusi-orosz adómegállapodásról

A ciprusi kormányt teljesen váratlanul érte, hogy Oroszország megszüntetné a két ország közötti kettős adóztatásról szóló megállapodást. A Reuters arról számolt be, hogy a Putyin kormánya úgy véli, hogy az…

Bővebben >>>

Viszlát 500 eurós!

A nagy címletű és nagy értékű bankjegyek nagy kockázatot jelentenek, ezért betiltaná az 500 eurós bankjegyeket és felső értékhatárt szabna a készpénzben történő kifizetések számára a holland-, a belga-, a…

Bővebben >>>

Virágzó aranyvízum biznisz

A koronavírus nem csak a mindennapjaikat, hanem az aranyvízumprogramokat is átalakította. A szupergazdagok most olyan útlevelet vásárolnának, ami vírus-szempontból biztonságos országba szól. Az utazási korlátozások enyhülésével pedig tovább pöröghet az…

Bővebben >>>