NAGY NEMZETKÖZI LEHETŐSÉGEK

A Világgazdaság (www.vg.hu), Magyarország egyik vezető üzleti napilapjának 2013. március 14-ikei számában jelent meg az alábbi cikk, melynek központi témája a nemzetközi adótervezés. A cikk második felében, Mihály Pétert, a Crystal Worldwide cégcsoport magyarországi irodájának vezetőjét kérdezték a külföldi cégalapítás, valamint a nemzetközi adótervezés nyújtotta lehetőségekről.

Az adótervezés a lehetőségek tudománya – állítják a téma szakértői. Valóban, kevés más terület van, ahol ennyire komplex megoldási változatok között lehet válogatni. A jelentőségét pedig nem is kell hosszasan magyarázni: mivel a vállalkozások egyik legkomolyabb kiadását az adóteher jelenti, érthető, miért tud akár létfontosságú lenni a megfelelő adótervezés.
A piacok globalizációja napjainkra szinte minden korábbinál nagyobb teret engedett arra, hogy a cégek már a nemzetközi adótervezés kérdéseivel is foglalkozzanak. Nem csekély kihívásról van itt szó: több tucatnyi ország adószabályait és cégjogát kell ismerni, ezekből állandóan naprakész lenni, és pontosan átgondolni, mi lehet a legjövedelmezőbb a lehetséges adótervezési megoldások közül. Át kell látni nem csak térben, hanem időben is a lehetőségeket – egyáltalán nem mindegy ugyanis, mikor részesednek a tulajdonosok a cég profitjából. A nemzetközi adótervezéshez azt is látni kell, hogy melyik országban milyen adókedvezményekkel élhet egy cég a törvényi feltételeknek megfelelve, vagy épp azt, hogy miképpen kerülhető el a kettős adóztatás. De fontos tudni azt is, hogy ha változnának valamelyik országban a jogi vagy épp a gazdasági körülmények, akkor mennyire egyszerű akár országot is váltani.
Persze a nemzetközi adótervezéssel nem csak cégek nyerhetnek, magánszemélyek számára is sokat jelenthet, a vagyontervezéssel együtt. A szakértők sokat tudnak segíteni abban, hogy valaki a vagyonát hogyan tudhatja nagyobb biztonságban. Sőt, aki azon gondolkozik, hogy az örököseinek minél többet adhasson át, de mégis úgy működjön a vállalkozása később is, ahogyan azt ő szeretné, az is hasznos tanácsokat kaphat a nemzetközi megoldásokról.
Mindenki megtalálhatja a számítását!
A nagy és a kisebb vállalkozások számára egyaránt, valamint magánszemélyek részére is jövedelmező lehet, ha áttekintik a lehetőségeiket a nemzetközi adótervezésben – véli Mihály Péter, a Crystal WorldWide Limited magyarországi irodájának ügyvezető igazgatója.
– Miért lehet fontos egy cégvezető számára, hogy gondolkodjon a nemzetközi adótervezésben? Melyek a leggyakoribb kérések, amelyekkel az ügyfelek önökhöz fordulnak?
– Általában a külföldi cégalapítási tervek és adóoptimalizálási elképzelések miatt fordulnak hozzánk. A Crsytal Worldwide-nál felvázoljuk a számításba vehető külföldi államok nyújtotta jogi és gazdasági lehetőségeket. Az adó mellett vagyontervezéssel is foglalkozunk, ennek központi eleme, hogy miképpen őrizhető meg a vagyon a későbbi generációk számára. A hagyatéki problémák rendezése is érdekes téma, bár az ebben rejlő lehetőségeket még kevesen használták ki Magyarországon.
– Lehet-e megközelítő számot mondani, mennyit spórolhat egy cég mindezekkel a módszerekkel?
– Nagyon változó ez az arány. Azt persze ki lehet számolni, hogy mennyi lehet a megtakarítása, de emellett figyelembe kell venni a fenntartási költségeket is: szükség van adminisztrációra, fenn kell tartani külföldi irodát, és természetesen ebbe energiát is be kell fektetni, ez utóbbi nem mindig mérhető pénzben.
– Milyen típusú cégek vezetői keresik fel önöket leggyakrabban?
– Leggyakrabban azoké, ahol eredetileg is komoly az export-import tevékenység. De például szívesen gondolkoznak ilyen megoldásokban azok is, akik valamilyen szellemi terméket állítanak elő, és azt mérlegelik, kinek adják el a hasznosítási jogokat. A cég méretétől azonban kevésbé függ, hogy hozzánk fordulnak-e, nagyobb és kisvállalkozások egyaránt megtalálják a saját maguk számára optimális nemzetközi adótervezési megoldásokat.
– Honnan tudja egy magyar cégvezető, hogy érdemes-e a nemzetközi adótervezés eszközével élnie?
– Rendszerint személyes találkozó keretében a cégvezetővel, és/vagy a tulajdonossal átbeszéljük a vállalkozás tevékenységét és a jövőbeli üzleti terveket. Itt lehetőség nyílik arra, hogy felmérjük a cég helyzetét és személyre szabott adótervezési megoldást alakítsunk ki az ügyfelek üzleti elképzeléseivel összhangban.

Korábbi bejegyzések

Vízumeljárás az Egyesült Arab Emírségekben

Helyi befektetői vízumot (Investor VISA) legegyszerűbben, akkor tudunk szerezni, ha céget alapítunk valamelyik szabadkereskedelmi zóna egyikében. Itt szerencsére lehetőség van, hogy 100%-ban külföldi tulajdonban legyen a társaságunk.

Bővebben >>>

Vizsgálat a holland ABN Amro Bank ellen

A feltételezések szerint a holland pénzintézet nem megfelelő gondossággal világította át az ügyfeleit és elmulasztotta a gyanús tranzakciók jelentését. A Deutsche Bankot pedig már meg is vádolták pénzmosással. A holland…

Bővebben >>>

Vita a ciprusi-orosz adómegállapodásról

A ciprusi kormányt teljesen váratlanul érte, hogy Oroszország megszüntetné a két ország közötti kettős adóztatásról szóló megállapodást. A Reuters arról számolt be, hogy a Putyin kormánya úgy véli, hogy az…

Bővebben >>>

Viszlát 500 eurós!

A nagy címletű és nagy értékű bankjegyek nagy kockázatot jelentenek, ezért betiltaná az 500 eurós bankjegyeket és felső értékhatárt szabna a készpénzben történő kifizetések számára a holland-, a belga-, a…

Bővebben >>>