Mi a banktitok? (I. rész)

A banktitokról mindenkinek egyből hollywoodi filmek, kémek vagy adócsalók jutnak az eszébe, pedig ennél messzebb nem is járhatnánk az igazságtól.

A banktitok már csak elvétve létezik pár országban. Lényege röviden az, hogy a pénzintézeteket törvény kötelezi arra, nem adhatnak ki információt sem ügyfeleikről, sem azok számláiról, kivéve, ha bűncselekményhez kapcsolódóan erre a bíróság kötelezi a bankokat.

Sokan (jó állampolgárként) rögtön arra gondolnak, hogy miért lenne szükség a banktitokra, hiszen rendes embereknek nincs titkolnivalójuk. Miért is kellene titkolnunk amink van?

Talán a legegyszerűbb úgy bemutatni a banktitok szükségességét, ha felidézzük, hogyan is született meg, természetesen Svájcban. Az első banktitok törvény 1934-ben lépett életbe, hogy megvédjék a svájci bankok német ügyfeleit a náci rezsimtől. Kevesen tudják, de halálbüntetés járt azon német birodalmi állampolgároknak, akik pénzüket svájci bankban tartották. Aztán a banktitokra megint szükség lett, amikor a háború utáni, főleg hirtelen kommunistává lett országok akarták rátenni kezüket a kisemmizett és ellenségnek tartott polgáraik vagyonára.  A svájci banktitok a gyakorlatban úgy működött (és próbál működni most is), hogy addig titokban marad az ügyfél bankszámlája, amíg ki nem derül, hogy valami rosszat tett. Akkor a szigorú svájci törvények betartásával természetesen minden adatot megosztanak a nyomozó hatóságokkal, legyenek azok svájciak vagy külföldiek. De amíg az ügyfél bűnössége be nem bizonyosodott, addig felesleges is kuncsorogni információért. Nem véletlen, hogy különféle országok titkosszolgálatai elégedetlen banki alkalmazottakat fizetnek le információkért, de olyan is előfordult, hogy a rettegett maffia segítségét vették igénybe, hogy lecsapjanak adócsalóikra, de az akció rosszul sült el, mert nagyon sok pénzért egy használhatatlan adatokat tartalmazó CD-t vásároltak.

A svájciak és több fejlett pénzpiaccal rendelkező ország törvényei eltérnek a legtöbb államban megszokottaktól. Nem feltételezik ugyanis a polgárokról, hogy bűnözők lennének. Ennek bebizonyítása így a rendőrségre hárul, majd az ítéletet követően fel lehet törni a perselyt. Ezzel szemben sok ország teljes és totális együttműködésre kényszeríti állampolgárait, ami a történelmi tények ismeretében legalábbis gyanúra akad okot. A XX. században emberöltőként legalább egyszer elvették a polgárok összes megtakarítását a bankokból, legalábbis az Oderától keletre. Ezt nagyon egyszerű úgy megtenni, ha az állam mindent tud, fillérre pontosan tisztában van azzal, hogy kinek mennyi pénze van és hol. Ugyan, ilyen csak a múltban fordult elő, gondolhatnánk. Azonban a nemzetközi szakirodalomban, amikor a banktitok jelenlegi fontosságáról értekeznek két, a közelmúltban történt ilyen esetet szoktak felemlegetni. Az első a ciprusi bankmentés volt, amikor mindenkitől elvették a százezer eurót meghaladó megtakarításokat. Az eset csak és kizárólag azért történhetett meg, mert a kizárólag a saját hibájából anyagi gondba kerülő állam adatbázisai segítségével elvehette állampolgárai pénzét.  Ugyanis, ha a pénzintézetek (bankok, biztosítók, nyugdíjpénztárak, stb) nem automatikusan számolnak be arról, hogy kinek mennyi pénze van náluk, akkor az összegeket nem lehetett volna leemelni a számlákról.

Vannak az állam mellett más ellenfelei is a banktitoknak. Ezeket még felsorolni is nehéz, de a leggyakoribbak a volt házastársak, az újságírók és a bűnözők (zsarolók és emberrablók). Ahol nincs banktitok, ott az egyes bankszámla-tulajdonosok anyagi helyzetéről szóló információkat gyakorlatilag semmi sem védi. Gyakorlatilag bármely bankban elhelyezett betétről pár telefonnal lehet információt szerezni. Még csak az illető szemetesládáját sem kell áttúrni, majd egy bankszámlakivonat birtokában információt kérni, leggyakrabban elég egy határozott hang a telefonban és máris minden kiderül.