Crystal Worldwide a Pécsi Pénzügyi Napokon

A Crystal Worldwide szakmai előadást tartott „Versengő adórendszerek az Európai Unióban” címmel a VIII. Pécsi Pénzügyi Napok keretében a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán.

Az Európai Unióban egyre több ország dönt úgy, hogy „lazítja” a társasági adóról szóló törvényét, valamint egyszerűsíti a cégjogi szabályait annak érdekében, hogy megnyerje magának a nemzetközi befektetők bizalmát. Magyarország az elmúlt néhány évben jelentős lépéseket tett annak érdekében, hogy az Uniós adóversenyben előkelő helyet szerezzen magának. Mindezek hatására a nemzetközi adózással foglalkozó szakemberek számára Magyarország is láthatóvá vált az adótervezési helyszínek térképén.

Az előadás keretében Máltát, Ciprust és Hollandiát hasonlították össze Magyarországgal. A befektetést olyan országban érdemes megvalósítani, amely nem adóztatja a leányvállalattól kapott osztalékot, valamint annak értékesítéséből származó jövedelmet, persze fontos tényező az is, hogy ezt követően ne alkalmazzon forrásadót az Európán kívülre fizetett osztalékra. Ezeket az igényeket különböző módon Ciprus, Málta, Hollandia és Magyarország is teljesíti. Nem lehet egyértelműen egyik helyszín esetében sem kijelenteni, hogy az európai adóverseny első helyezettje. Mindegyik ország holding szabályozása rendkívül kedvező rendelkezéseket tartalmaz, de ennek megítélése mindig az adott vállalkozás által végzett tevékenységen és az ahhoz kalkulált adófizetési kötelezettségen múlik.

 

A VIII. Pécsi Pénzügyi Napok a magyar pénzügyi rendszer továbbfejlesztésének további kérdéseivel az alábbi előadások keretében foglalkozott:

  1. nap

09:15 – 09:45 Megnyitó

Dr. Herich György (egyetemi docens, elnök)

Dr. Ulbert József (dékán, Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar)

Dr. Páva Zsolt (polgármester, Pécs Megyei Jogú Város)

09:45 – 10:30 Új kihívások a monetáris politikában: nemzetközi trendek és magyar tapasztalatok

Kónya István (főosztályvezető, Magyar Nemzeti Bank)

10:30 – 11:15 Exportélénkítési Hitelprogram – Megújul a magyar export

Nátrán Roland (vezérigazgató, Magyar Export-Import Bank Zrt.)

11:15 – 12:00 Magyar bankrendszer átalakulása a takarékszövetkezeti integráció tükrében

Szabó Levente (vezérigazgató, Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt.)

12:00 – 13:00 Ebédszünet

13:00 – 13:45 Áfa és végfázisú forgalmi adó (USA) összehasonlítása, előnyök hátrányok.

Fordított áfa, mint az áfa mechanizmus kritikája!

Dr. Kenyeres Sándor (okleveles adószakértő, Magyar Okleveles Adószakértők Egyesülete)

13:45 – 14:05 Ingatlanok az Áfa rendszerében, különös tekintettel a lakóingatlanokra

Szilai László (okleveles adószakértő)

14:05 – 14:25 Az elektronikus számlázás Magyarországon

Gergely László (okleveles adószakértő, DR. SZÁM Ügyviteli Szolgáltató Kft.)

14:25 – 14:45 Közösségen belüli magánszemélynek nyújtott szolgáltatás teljesítési helye a hazai jogszabályban

Bakos Balázs (okleveles adószakértő)

14:45 – 15:05 A fordított adózás alkalmazásának jogszabályi háttere, indokoltsága

Tóth Rita (okleveles adószakértő)

15:05 – 15:25 A termékértékesítés teljesítési helyére vonatkozó Áfa szabályok

Csizmadia Hajnalka (okleveles adószakértő)

15:25 – 15:45 A feketegazdaság elleni küzdelem – a becslési eljárások tükrében

Schmidt Tünde (okleveles adószakértő, STH Metal Kft Könyvelő és Adótanácsadó Iroda)

15:45 – 16:05 Multinacionális vállalatok adózási gyakorlata

Laurenczy Katalin (okleveles adószakértő, IBM)

2. nap

08:00 – 09:15 Regisztráció

09:15 – 10:00 Új utakon a költségvetés finanszírozása

Dr. Borbély László András (vezérigazgató-helyettes, Államadósság Kezelő Központ Zrt.)

10:00 – 10:45 Az államadósság-mutató folyamatos csökkenésének kötelezettségei és lehetőségei

Domokos László (elnök, Állami Számvevőszék)

10:45 – 11:30 A magyar adórendszer továbbfejlesztésének lehetséges területei, irányai

Dr. Herich György (egyetemi docens, elnök)

11:30 – 12:15 Versengő adórendszerek az Európai Unióban: Magyarország, mint nemzetközi adótervezési helyszín

Dr. Magyar Csaba (okleveles adószakértő jelölt, Crystal Worldwide)

12:15 – 13:15 Ebédszünet

13:15 – 13:35 Esettanulmány: Telephely- és transzferárkockázat üzleti átalakulás esetén

Hudomiet Hajnalka (okleveles adószakértő jelölt)

13:35 – 13:55 Fióktelep az Áfa és a Tao vonatkozásában

Sinkoviczné Nagy Adrienn (okleveles adószakértő jelölt, Admiral Count Adótanácsadó és Könyvelőiroda)

13:55 – 14:15 Transzferár nemzetközi viszonylatban, annak utólagos módosítása

Bokor Anita (okleveles adószakértő jelölt, General Motors)

14:15 – 14:35 A kis- és középvállalkozások versenyképességének javítása

Simon Mónika (okleveles adószakértő jelölt)

14:35 – 14:55 Kína és Magyarország adórendszerének összehasonlítása

Szekeres Piroska (okleveles adószakértő jelölt)

Korábbi bejegyzések

Vízumeljárás az Egyesült Arab Emírségekben

Helyi befektetői vízumot (Investor VISA) legegyszerűbben, akkor tudunk szerezni, ha céget alapítunk valamelyik szabadkereskedelmi zóna egyikében. Itt szerencsére lehetőség van, hogy 100%-ban külföldi tulajdonban legyen a társaságunk.

Bővebben >>>

Vizsgálat a holland ABN Amro Bank ellen

A feltételezések szerint a holland pénzintézet nem megfelelő gondossággal világította át az ügyfeleit és elmulasztotta a gyanús tranzakciók jelentését. A Deutsche Bankot pedig már meg is vádolták pénzmosással. A holland…

Bővebben >>>

Vita a ciprusi-orosz adómegállapodásról

A ciprusi kormányt teljesen váratlanul érte, hogy Oroszország megszüntetné a két ország közötti kettős adóztatásról szóló megállapodást. A Reuters arról számolt be, hogy a Putyin kormánya úgy véli, hogy az…

Bővebben >>>

Viszlát 500 eurós!

A nagy címletű és nagy értékű bankjegyek nagy kockázatot jelentenek, ezért betiltaná az 500 eurós bankjegyeket és felső értékhatárt szabna a készpénzben történő kifizetések számára a holland-, a belga-, a…

Bővebben >>>