Új adóegyezményt kötött Luxemburg és Magyarország

A két állam közötti kettős adózást elkerülő egyezményt március 10-én írták alá az Európai Unió tagállamainak brüsszeli tanácskozásán Varga Mihály és a luxemburgi pénzügyminiszter Pierre Gramegna.

Magyarország és Luxemburg között eddig is volt érvényes adószerződés, amelyet 1990-ben kötöttek. Az új megállapodásra azért volt szükség, hogy megfeleljenek a legfrissebb nemzetközi szabványoknak. A NAV közleménye szerint a 2016-tól alkalmazható egyezmény kettős célt szolgál. A kettős adóztatás elkerülése mellett a jövedelmüket elkerülő adókerülők ellen is hatásos lesz. Ezentúl a két ország adóhatóságai között lehetőség nyílik a teljes körű, a banki adatokra is kiterjedő információcserére.  A NAV adott esetben költségvetési bevétellé is alakíthatja a megszerzett információt abban az esetben, ha egy vagyonosodási vizsgálat alkalmával kiderül: hogy a Magyarországon adózni köteles magánszemély luxemburgi bankszámláján rejtegeti bevételeit. Az elmúlt években Magyarország több országgal – az Egyesült Államokkal, Németországgal, Nagy-Britanniával és Dániával – új alapokra helyezte az adópolitikai kapcsolatokat – emlékeztet a Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye.

Érdekes módon a banki információk automatikus  cseréjét már a 2017-ben életbe lépő globális, automatikus adóügyi információcsere is lehetővé teszi. Az OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) megkövetelte szabályokkal összhangban eredetileg a 28 EU tagállam automatikusan hozzáfér állampolgárai más uniós országokban végzett tevékenységéből származó jövedelmek adataihoz. A résztvevő országok köre közben meghaladta a 46-at, így gyakorlatilag valóban globálissá válik az adóügyi információcsere. Korábban Ausztria és Luxemburg évekig akadályozta egy hasonló megállapodás  létrejöttét, mert így versenyhátrányba kerültek volna a megállapodást nem elfogadó országok pénzügyi központjaival szemben. Nem a megállapodás szükségességét vitatták a két ország szakpolitikusai, hanem a megvalósítás menetrendjét illetően voltak kétségeik. Ausztria és Luxembburg addig nem voltak hajlandók bevezetni az információcserére vonatozó szabványokat, például amíg Svájc is alá nem írta az egyezményt. Azóta azonban az adóügyi információcsere megvalósulása miatt szinten minden korábbi offshore és alacsony adózású ország is egyre több, a nemzetközi szabványoknak megfelelő kettős adóztatás elleni egyezményt köt, így a korábban a bankszámlák tulajdonosainak adatait védő Luxemburg is.

Korábbi bejegyzések

Vízumeljárás az Egyesült Arab Emírségekben

Helyi befektetői vízumot (Investor VISA) legegyszerűbben, akkor tudunk szerezni, ha céget alapítunk valamelyik szabadkereskedelmi zóna egyikében. Itt szerencsére lehetőség van, hogy 100%-ban külföldi tulajdonban legyen a társaságunk.

Bővebben >>>

Vizsgálat a holland ABN Amro Bank ellen

A feltételezések szerint a holland pénzintézet nem megfelelő gondossággal világította át az ügyfeleit és elmulasztotta a gyanús tranzakciók jelentését. A Deutsche Bankot pedig már meg is vádolták pénzmosással. A holland…

Bővebben >>>

Vita a ciprusi-orosz adómegállapodásról

A ciprusi kormányt teljesen váratlanul érte, hogy Oroszország megszüntetné a két ország közötti kettős adóztatásról szóló megállapodást. A Reuters arról számolt be, hogy a Putyin kormánya úgy véli, hogy az…

Bővebben >>>