NEMZETKÖZI ADÓELŐNYÖK ÉS KORLÁTAIK
A Világgazdaság (www.vg.hu) 2013. március 28-ai számában jelent meg a Crystal Worldwide cégcsoport budapesti irodájának vezetőjével készült interjú a nemzetközi adótervezéssel kapcsolatos nemzeti korlátozásokról és nemzetközi adókorlátokról.
Ha egy cég vagy magánszemély komolyan számol a nemzetközi adó- és vagyontervezési lehetőségekkel, kulcsfontosságú számára, hogy tisztában legyen annak korlátaival is. Általános alapelvként kell figyelembe venni, hogy semmilyen üzleti tranzakciónak nem lehet kizárólagos célja, hogy az abban résztvevők adóelőnyt érjenek el. Ugyanakkor bárki szervezheti a nemzetközi ügyleteit, befektetéseit úgy, hogy az üzleti szempontból egyenértékű megoldások közül az adózási szempontból legkedvezőbbet választja. Szem előtt kell tartani azt is, hogy hiába van egy cég külföldön bejegyezve, ha az ügyvezetése Magyarországon található, akkor emiatt az adóját is Magyarországon kell megfizetnie. Szintén Magyarországon kell adót fizetnie a külföldi cégnek a magyarországi ingatlan hasznosításból származó jövedelme után, illetve, ami kevésbé ismert, ha meghatalmazottja útján rendszeresen szerződéseket köt Magyarországon.
Fontos megemlíteni, hogy a nemzetközi gyakorlatban széles körben alkalmazott módszer a külföldre kifizetett jövedelmek adóztatása úgy, hogy a forrásadó levonására a kifizetőt kötelezik. Bár Magyarország jelenleg nem alkalmazza ezt a módszert, nemzetközi ügyletek és befektetések esetén mindig meg kell vizsgálni a forrásadóra vonatkozó helyi szabályozást, illetve az azt korlátozó kettős adóztatás kizárásáról szóló egyezményeket.
Szintén fontos korlát, hogy a tulajdonosi szinten egymáshoz kötődő vállalkozásoknak egymás közötti ügyleteiket a piaci viszonyok szerint kell árazniuk. Emellett, még számos olyan, országonként változó egyedi szabályt, korlátozást és lehetőséget kell a tervezés során figyelembe venni, ami alapvetően meghatározza, hogy egy üzleti modell adózási szempontból hatékonyan és teljes mértékben jogszerűen tudjon működni.
Kedvező lehetne Magyarország is
Külföldiek számára Magyarország is számos adóelőnyt tudna biztosítani, de a gyakori adóváltozások miatt még nem alakult ki a stabilitásba vetett bizalom, ami a hosszú távú tervezéshez elengedhetetlen – véli Mihály Péter, a Crystal Worldwide magyarországi irodájának ügyvezető igazgatója.
– Melyek azok a jellemzők, amik adózási szempontból vonzóvá tesznek egy államot?
– Ez attól függ, hogy milyen jellegű ügyletekről és milyen földrajzi viszonylatban beszélünk. Nyilván fontos az adókulcs, de legalább annyira fontos az is, hogy hogyan kell az adóalapot meghatározni. Vannak-e kedvezményesen adózó vagy adómentes jövedelmek, illetve van-e forrásadó. Lényeges szempont, hogy mennyire jó és széleskörű az adott állam által kötött kettős adóztatás kizárásáról szóló egyezmények rendszere.
– Mit ajánlana, ha egy EU-n kívüli befektetőnek, ha az Európai Unióba szeretne befektetni?
– A befektetését egy olyan tagállamban bejegyzett cégen keresztül érdemes megtennie, amelyik nem adóztatja a tőkebefektetésből származó osztalékot és árfolyamnyereséget, és nem vet ki forrásadót az Unión kívülre kifizetett osztalékra. Ilyen állam például Ciprus, Málta, Hollandia és nem utolsó sorban Magyarország is.
– Mi a helyzet most Ciprussal?
– Az elmúlt napok eseményei miatt sokakban megingott a bizalom Ciprussal kapcsolatban. Hangsúlyozni kell azonban, hogy a már elfogadott intézkedések elsősorban a bankszektort érintik. Az adószabályok tekintetében egyelőre nincs szó olyan változásokról, ami a külföldi befektetők ciprusi cégeit jelentős mértékben érintené. Mindenesetre érdemes kivárni, amíg lenyugszanak a kedélyek, és utána megvizsgálni, hogy mit tud még nyújtani Ciprus. Addig is számos más helyszín kínál hasonló lehetőségeket.
– A befektetéseken kívül, milyen más tevékenységek kapcsán érdemes megvizsgálni az adótervezési lehetőségeket?
– Különösen kedvező adótervezési lehetőségek vannak vagyoni értékű jogok nemzetközi hasznosításánál, nemzetközi kereskedelmi ügyleteknél, egyes elektronikusan nyújtott szolgáltatásoknál, de egyébként minden olyan ügyletnél muszáj ezzel a kérdéssel foglalkozni, amelynek nemzetközi vonatkozásai vannak.
Hasznosnak találta a cikket?
Iratkozzon fel a hírlevelünkre!