Itt vannak a számok! Ennyi magyar kért adóamnesztiát!

A magyar kormány két és fél évvel ezelőtt elhatározta, hogy kísérletet tesz a külföldre menekített jövedelmek hazacsábítására. Így született meg a stabilitási és megtakarítási számla. A program felemás eredményeket hozott.

Az adóamnesztiának is hívott módszer lényege, hogyha valaki legalább 5 millió forintból megfelelő feltételekkel állampapírt vásárol és azt 5 évig megtartja, akkor az ötödik év után adómentesen felveheti méghozzá a kamatokkal együtt. Onnantól ezen összeg származását és azt, hogy utána miért nem fizetett adót a tulajdonos, az állam már nem firtatja.

A program nehezen indult, így tavaly nyáron átmeneti szabályokat vezettek be. A lényeg, hogy tavaly július óta a számlán parkoló összeghez egy év múlva is hozzá lehet jutni, ha annak tulajdonosa kifizet 10 százalék adót. Korábban ugyanis ha 3 évnél korábban kérte a pénzét, az összeg kétszeres után kellett 16 százalék adót fizetni.

Az idén júniusig elő könnyítésnek meg is lett az eredménye. 2016 első hat hónapjában 550 stabilitási megtakarítási számlát nyitottak a magyarok, amelyekre 44 milliárd forintot helyeztek el. Egy számlára átlagosan 80 millió forint került befizetésre, ami jóval magasabb a 2015 első félévében mért 63 millió forintos átlagnál. Az elmúlt két és fél évben egyébként 135 milliárd forint érkezett vissza az országba és 1881 magyar élt az adóamnesztia kínálta lehetőséggel.

Üröm az örömben, hogy a jogalkotó eredeti szándékaitól ezek az eredmények jócskán elmaradnak. A két és fél évvel ezelőtti induláskor a döntéshozók úgy számoltak, hogy a lépésnek köszönhetően évente 100 milliárd forint vagyon áramlik majd vissza Magyarországra.

Ugyanitt fontos kiemelni, hogy sokak számára azért nem volt vonzó ez a lehetőség, mert a jogalkotó „kifelejtette” a jogszabályból azt a biztonsági elemet, hogy az adóhatóság nem tehet utólag megállapítást, ha feltárja a jövedelem forrását. Ez azt jelenti, hogy amennyiben az SMSZ számlára került jövedelemről a NAV bizonyítani tudja, hogy adózatlan forrásból származik, akkor megállapíthatja ezt az összeget, mint eltitkolt jövedelmet. Számos érdeklődőt az is visszatartott, hogy a külföldi devizában levő vagyonokat forintra kell konvertálni és emiatt veszteséget szenvedhetnek.

Nem láttunk azonban külön kimutatást azon adatokra vonatkozóan, hogy mennyi illegális belföldi (tehát nem külföldről származó) jövedelem érkezett az SMSZ számlákra, hiszen a hazai fekete pénzek számára is nyitva áll ez a lehetőség. A pletykák szerint a beérkezett pénzeknek jelentős hányada készpénzben került befizetésre és a forrása vélhetően hazai eredetű.

Korábbi bejegyzések

Vízumeljárás az Egyesült Arab Emírségekben

Helyi befektetői vízumot (Investor VISA) legegyszerűbben, akkor tudunk szerezni, ha céget alapítunk valamelyik szabadkereskedelmi zóna egyikében. Itt szerencsére lehetőség van, hogy 100%-ban külföldi tulajdonban legyen a társaságunk.

Bővebben >>>

Vizsgálat a holland ABN Amro Bank ellen

A feltételezések szerint a holland pénzintézet nem megfelelő gondossággal világította át az ügyfeleit és elmulasztotta a gyanús tranzakciók jelentését. A Deutsche Bankot pedig már meg is vádolták pénzmosással. A holland…

Bővebben >>>

Vita a ciprusi-orosz adómegállapodásról

A ciprusi kormányt teljesen váratlanul érte, hogy Oroszország megszüntetné a két ország közötti kettős adóztatásról szóló megállapodást. A Reuters arról számolt be, hogy a Putyin kormánya úgy véli, hogy az…

Bővebben >>>