Hogy adózzon egy e-sportoló?

Ha egy személyben magyar adózó és e-sportoló is vagyok, akkor kell adót fizetnem? Az e-sportok és a különféle online játékok terjedésével párhuzamosan egyre többekben merül fel a fenti kérdés. A magyar adóhatóság már tájékoztatót is kiadott a témával kapcsolatban, amiből egyértelmű a válasz.

Az Szja tv. szerint a magyar adóügyi illetőségű magánszemély minden jövedelme adóköteles. Ez tehát érvényes a virtuális térből szerzett valós pénzre is. Általában ezek önálló tevékenységből származnak, de előfordulhat nem önálló tevékenység (pl. munkaviszony) esetén keletkezett bevétel is. A költség elszámolása kétféle módszerrel történhet: az egyik a tételes, a másik a 10 százalékos költséghányad, ami tulajdonképpen nem más, mint a bevételünk 10 százaléka, míg a maradék 90 százalék maga az adózandó jövedelem.

Fontos megjegyezni, hogy alapesetben egy adóévben a magánszemély csak az egyik módszert alkalmazhatja. Természetesen a tételes módszer elszámolása sokkal körülményesebb, hiszen itt igazolnunk kell, hogy közvetlenül a tevékenységünkkel összefüggő költségeink keletkeztek. Erre a célra bérelt csúcskategóriás gépünk bérleti díját el tudjuk számolni, mint költség és annyival kevesebb jövedelem után szükséges adóznunk (költséget maximum a bevétel mértékéig lehet elszámolni).

Amennyiben jövedelmünket meghatároztuk, 15 százalékos adóelőleget és 17,5% szochot kell fizetnünk. Abban az esetben, ha a jövedelem után a magánszemély kötelezett szociális hozzájárulási adó megfizetésére, az adóelőleg-alap számításánál figyelembe vett jövedelemnek a bevételből megállapított adóelőleg-alap 84 százaléka minősül. Ez a nem kifizetőknél (pl. külföldi versenyszervezők) ránk hárul, ezzel szemben a kifizetők (pl. hazai vállalkozások) esetében magára a juttatóra, melyet köteles igazolnia felénk. Ezen nyereménnyel kapcsolatban a nyertesnek már nincs teendője, ami azt jelenti, hogy sem adófizetési, sem bevallási kötelezettsége nem keletkezik.

Az E-sportoló olyan versenyen is részt vehet, amely nyilvánosan, bárki számára azonos feltételekkel meghirdetett és a díj nem pénz (nyereményből származó jövedelem). Ebben az esetben a nyeremény szokásos piaci értékének 1,18-szorosa után a juttatónak kell megfizetnie a 15 százalékos személyi jövedelemadót (szocho fizetési kötelezettség nem keletkezik). Ezen nyereménnyel kapcsolatban a magánszemélynek nincs teendője, ami azt jelenti, hogy sem adófizetési, sem bevallási kötelezettsége nem keletkezik.

De vajon játék vagy e-sport közben hol keletkezhet adóköteles jövedelem? Van-e a fent vázoltnál kedvezőbb adózási lehetőség a magyar e-sportolók számára? Mi történik, ha a magyarként külföldről származó jövedelemre teszünk szert? Milyen nemzetközi adózási kérdéseket vet fel az e-sport, ha az egyáltalán sportnak tekinthető? Minderről beszélt Dr. Magyar Csaba, okleveles adószakértő, a Crystal Worldwide Zrt. vezérigazgatója a 90.9 Jazzy Rádió Millásreggeli című műsorában! A beszélgetés ide kattintva hallgatható meg:

https://millasreggeli.hu/penzugyek/kristaly-tisztan/pacman-az-adohivatalban-avagy-hogy-adoznak-a-gamerek/

Forrás:

Korábbi bejegyzések

Vízumeljárás az Egyesült Arab Emírségekben

Helyi befektetői vízumot (Investor VISA) legegyszerűbben, akkor tudunk szerezni, ha céget alapítunk valamelyik szabadkereskedelmi zóna egyikében. Itt szerencsére lehetőség van, hogy 100%-ban külföldi tulajdonban legyen a társaságunk.

Bővebben >>>

Vizsgálat a holland ABN Amro Bank ellen

A feltételezések szerint a holland pénzintézet nem megfelelő gondossággal világította át az ügyfeleit és elmulasztotta a gyanús tranzakciók jelentését. A Deutsche Bankot pedig már meg is vádolták pénzmosással. A holland…

Bővebben >>>

Vita a ciprusi-orosz adómegállapodásról

A ciprusi kormányt teljesen váratlanul érte, hogy Oroszország megszüntetné a két ország közötti kettős adóztatásról szóló megállapodást. A Reuters arról számolt be, hogy a Putyin kormánya úgy véli, hogy az…

Bővebben >>>