Digitális adózás Európában – 1. rész

A digitális gazdaság jelentette kihívások kezelése már jó ideje téma Európában, hiszen az EU jelenlegi adórendszerei egyelőre nem tudnak ezzel mit kezdeni. A tagállamok közötti vita is jó ideje kezdődött, de az Európai Tanács nem jutott megállapodásra, a tagállamok pedig nem értenek egyet a digitális adózás kérdésében. A cél továbbra is egy egységes, nem csak EU-szintű, hanem globális rendszer kidolgozása az OECD-vel, de nagy kérdés, hogy ez mikor valósulhat meg. Éppen ezért néhány ország úgy döntött, hogy nemzeti-szintű megoldást dolgoz ki.

Annak ellenére, hogy történt némi előrelépés a tárgyalások során, sok tagállam továbbra is határozottan ellenzi a digitális szolgáltatási adó bevezetését. Mivel a nemzetközi szintű megállapodás egyelőre kudarcba fulladt, egyre több ország fontolgatja a digitális szolgáltatási adó saját változatának bevezetését. Az Egyesült Királyság, Franciaország, Olaszország és Spanyolország is ezen töri a fejét. A közös véleményük az, hogy a jelenlegi adórendszert ki kell igazítani, és a hatalmas bevételeket bezsebelő nagy digitális cégeket megfelelő módon meg kell adóztatni a digitális szolgáltatásokért, például az online reklámért.

Az Egyesült Királyság 2020-ra tervezi

Az Egyesült Királyság is a digitális szolgáltatási adó bevezetésén dolgozik. Az új adónem a keresőmotorok, a közösségi média platformjai és az online piacok bevételeire vonatkozna. Az Egyesült Királyság 2020. április 1-jétől 2% -os adót vetne ki az ilyen jellegű szolgáltatásokra. Az új adó hatálya alá azok a vállalatok tartoznának, amelyek globális bevétele több mint 500 millió GBP, és ebből több, mint 25 millió GBP az Egyesült Királyság felhasználóitól származik. 2%-os adókulcsot alkalmaznának. A brit kormány jóváhagyott egy adókedvezményt is, melynek értelmében az érintett társaság első 25 milliója nem lesz adóköteles.

Franciaországban már van

A francia parlament az EU-ban elsőként, 2019. július 11-én bevezette a digitális adót. A francia verzióban 3%-os a kulcs. Az adó visszamenőlegesen, január 1-jétől hatályos. Míg a vállalatok listáján szerepelnek a francia tech cégek is, az adó természetesen az amerikai tech óriásokra, Google, Apple, Facebook és Amazon (GAFA) is sújtja. Az adó olyan digitális szolgáltatásokat nyújtó vállalatokra vonatkozik, amelyek globális bevétele legalább 750 millió EUR. A francia társaságokat illetően az adó legalább 25 millió euró bevétellel rendelkező vállalkozásokra vonatkozna. Az előzetes számítások szerint a digitális adó évente 500 millió eurót hoz majd a francia büdzsének.

Az Egyesült Államok természetesen nem nézte mindezt jó szemmel. Az USA szerint az adó nem más, mint az amerikai vállalatok tisztességtelen megsarcolása, és Trump közvetlenül a bejelentést követően még nyomozást is indított a francia digitális szolgáltatási adó miatt. A Franciaország és az Egyesült Államok közötti nézeteltérés annyira elfajult, hogy Trump azzal fenyegetett, hogy különadót vet ki a francia borokra.

Korábbi bejegyzések

Vízumeljárás az Egyesült Arab Emírségekben

Helyi befektetői vízumot (Investor VISA) legegyszerűbben, akkor tudunk szerezni, ha céget alapítunk valamelyik szabadkereskedelmi zóna egyikében. Itt szerencsére lehetőség van, hogy 100%-ban külföldi tulajdonban legyen a társaságunk.

Bővebben >>>

Vizsgálat a holland ABN Amro Bank ellen

A feltételezések szerint a holland pénzintézet nem megfelelő gondossággal világította át az ügyfeleit és elmulasztotta a gyanús tranzakciók jelentését. A Deutsche Bankot pedig már meg is vádolták pénzmosással. A holland…

Bővebben >>>

Vita a ciprusi-orosz adómegállapodásról

A ciprusi kormányt teljesen váratlanul érte, hogy Oroszország megszüntetné a két ország közötti kettős adóztatásról szóló megállapodást. A Reuters arról számolt be, hogy a Putyin kormánya úgy véli, hogy az…

Bővebben >>>