Bekeményít az OECD – Interjú

Az utóbbi években a nemzetközi adózás terén soha nem tapasztalt szabályozási hullám indult el. Az OECD és az Európai Unió nyomására módosulnak kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmények, feketelisták készülnek és szinte mindennap hallunk a digitális multik ügyeiről. Ennek keretén belül az OECD belengette a digitális gazdaság megadóztatására a BEPS 2.0-át. A témáról Dr. Magyar Csaba, okleveles adószakértő, a Crystal Worldwide Zrt. vezérigazgatója beszélt a 90.9 Jazzy Rádió Millásreggeli című műsorában!

Az OECD 2012-ben átfogó munkába kezdett, melynek eredményeképpen 2015 októberére megszületett a BEPS Jelentés (Base Erosion and Profit Shifting – vagyis olyan technikák összessége, amellyel a nemzetközi vállalatcsoportok az adózásukat úgy minimalizálják, hogy jövedelmük egy részét alacsony adókulcsú országokba áramoltatják). Az egyik központi kérdés, hogy az adóhatóságok hogyan tudnak megfelelően fellépni a digitalizáció okozta változások miatt. A szolgáltatások piaca radikálisan megváltozott, a cégek mobilisabbak lettek, és ezzel párhuzamosan megnehezedett az adóztatás. 15 pontból áll és több mint 130 ország átvette a szabályozást.

Felismerték, hogy a nemzetközi adózás a digitális gazdaság meghaladta a jogi környezetet, ezért lépésre van szükség. Az a tendencia, hogy multicégek adóparadicsomokból nyújtják a szolgáltatásukat és ott adóznak a nyereség után. Most az a terv 2020 végéig, hogy azok az államok is adóztathassanak, amelyeknek a piacáról származik a profit. Ez csak azokra a cégekre terjedne ki, amelyeknek az éves globális árbevétele meghaladja a 750 millió forintot, de ez csak nem a tech cégeket érintené!

Az Európai Unió támogatja ezt a javaslatot, de ha nem sikerül 2020 végéig megállapodásra jutni, akkor saját digitális adót vezet be. Ennek ellenére az EU-n belül Svédország és Írország is ellenzi ezt a koncepciót. Az adóügyekben viszont még minding egyhangúságra van szükség. Ezen s terveznek változtatni, viszont ennek hatására még inkább megosztottá válik az Unió. Az OECD viszont úgy látja, hogy adóháborúhoz vezethet, ha mindenki a saját módszerét alkalmazza.

Mi a koncepciója a BEP 2-nek a digitális gazdaság adóztatására? Egyfelől a transzferár területén rendhagyó módon kívánják meghonosítani, hogy a profitot a felhasználók szerint is allokálnák. Új fogalomként bevezetik a meghatározó gazdasági és a meghatározó digitális jelenlét kategóriáit.

Az első lépésben az a cél, hogy több adóztatási jogot biztosítsanak a felhasználók országának. Erre három módszert is kitaláltak:

1. Felhasználók közreműködése arányában: Főként a keresőoldalak és közösségi platformok miatt van erre szükség, ugyanis az értéket a tartalomkészítők adják.

2. Marketing javak (védjegy stb.) alapján: A profit egy részét oda kell allokálni, ahol üzletet szerezni ezekkel a javakkal.

3. Meghatározó gazdasági jelenlét: A profit ott kell leadózni, ahonnan az származik.

A második lépésben az a cél, hogy a nem adóztató országok helyett az érintett állam adóztasson, amely biztosítaná egyfajta minimum adó megfizetését.

A beszélgetés IDE kattintva hallgatható meg:
https://millasreggeli.hu/penzugyek/kristaly-tisztan/bekemenyit-az-oecd/

Ha pedig többet szeretne tudni akár a nemzetközi cégalapításról, akár nemzetközi adótervezésről, keressen minket!

Korábbi bejegyzések

Vízumeljárás az Egyesült Arab Emírségekben

Helyi befektetői vízumot (Investor VISA) legegyszerűbben, akkor tudunk szerezni, ha céget alapítunk valamelyik szabadkereskedelmi zóna egyikében. Itt szerencsére lehetőség van, hogy 100%-ban külföldi tulajdonban legyen a társaságunk.

Bővebben >>>

Vizsgálat a holland ABN Amro Bank ellen

A feltételezések szerint a holland pénzintézet nem megfelelő gondossággal világította át az ügyfeleit és elmulasztotta a gyanús tranzakciók jelentését. A Deutsche Bankot pedig már meg is vádolták pénzmosással. A holland…

Bővebben >>>

Vita a ciprusi-orosz adómegállapodásról

A ciprusi kormányt teljesen váratlanul érte, hogy Oroszország megszüntetné a két ország közötti kettős adóztatásról szóló megállapodást. A Reuters arról számolt be, hogy a Putyin kormánya úgy véli, hogy az…

Bővebben >>>