Lettország lehetett Észak-Korea privátbankja?

Lettországban állítólag nem csak az ABLV Bank, hanem összesen hat bank segített pénzt mosni Észak-Koreának. Az offshore tevékenységek szárnyaltak az utóbbi években, a legfrissebb adatok szerint a külföldiek betétállománya 2015-re már jóval meghaladta a lett állampolgárok betétállományát. A lett kormány komoly szigorításokra készül és eltökéltek, hogy felszámolják az egész pénzügyi szektort átszövő offshore bankrendszert.

Ez év februárban jelentette be az Európai Központi Bank (EKB), hogy felszámolják a pénzmosási ügybe keveredett lett ABLV bankot. A lépés előzménye az volt, hogy az amerikai pénzügyminisztérium azzal vádolta meg Lettország harmadik legnagyobb bankját, hogy közreműködött abban, hogy ügyfelei kijátsszák az ENSZ Észak-Korea elleni szankcióit, továbbá kapcsolata van Észak-Korea fegyverfejlesztési programjával. Az amerikaiak vádját követően a bank összeomlott.

A központi bank közleménye is megerősítette, hogy Lettország harmadik legnagyobb bankja csődközeli helyzetben van, luxembourgi leánybankjánál pedig az összeomlás jelei tapasztalhatók. A lépéssel az EKB először élt a 2014-ben ráruházott euróövezeti bankfelügyeleti jogával.

Az országban nem csak egy, hanem összesen hat bank érintett pénzmosási ügyben. Az Egyesült Államok azért pécézte ki épp az ABLV-et, mert az ország pénzügyi felügyelete nem bírságolta meg a pénzintézetet, míg a másik öt bankot szimbolikus büntetést szabott ki. Mint ismeretes, a felügyeleti szervek még 2016-ban 1,6 millió eurós bírsággal sújtották az öt sáros bankot, amit többen nevetségesen kevésnek tartottak és látszatintézkedésnek tituláltak. Ekkor az ABLV-t azért nem büntették meg, mert korábban már kapott egy rekordösszegű, 3,2 millió eurós bírságot, és az Észak-Koreával való együttműködésre akkor még nem volt bizonyíték.

Lettországban a külföldiek betétállománya 2015-re már jóval meghaladta a lett állampolgárok betétállományát. A lett pénzügyminiszter is beismerte, hogy olyan sebességgel nőtt az offshore-business, hogy a szervek nem tudtak lépést tartani velük. A lett jegybank és pénzügyminisztérium most azon kezd dolgozni, hogy felszámolja az offshore bankrendszert, ami átszövi az ország pénzügyi szektorát. Ennek részeként többek között megtiltanák a külföldi kirakatcégeknek, hogy betétet helyezzenek el lett bankokban, illetve azok a bankok, amelyek nem tudnak megélni az ország saját betéteseiből, be kell, hogy zárjanak.

Facebooktwittergoogle_plusmail