Tajvan lehet az új kriptofellegvár
Már 52 országból jelezték a tajvani pénzügyi hatóságnak (FSC), hogy belépnének a helyi kriptopiacra, mint virtuális eszközszolgáltatók. A hivatal tájékoztatása szerint szeptember végén kiadják a régió első, részletes kriptoszabályzatát.
Az érdeklődő cégek közül több már meg is kezdte az előzetes követelmények teljesítését, például a pénzmosás elleni intézkedések bevezetését. A régióban az a tajvani FSC lesz az első, aki részletes, kriptoeszközökre vonatkozó, átfogó szabályrendszert tervez bevezetni. A lépéssel elejét szeretnék venni a pénzmosásnak és az egyéb gyanús tranzakcióknak, válaszolva arra az olyan gyakran felmerülő kritikára, mi szerint a virtuális eszközök piaca a bűn melegágya. Kemény pénzbírsággal fogják sújtani azokat, akik nem tartják be a szabályokat; akár 69 ezer és 1,38 millió dollár közötti büntetést is kiszabhatnak rá.
A tervek szerint az új szabályrendszer a virtuális pénzeszközök kezelésének az alapelveit fogja lefektetni, ami hiánypótló lesz a régióban. Az indokínai térségben ugyanis a hatóságok eddig semmiféle törvényt sem alkottak még, ami kifejezetten a digitális pénzekre vonatkozna. A jelenlegi tajvani törvények alapján a virtuális eszközszolgáltatók ellen még csak panaszt sem lehet benyújtani a hatóságokhoz, mivel nem létezik olyan törvény, amely kifejezetten ezt a területet szabályozná. Az FSC tájékoztatása szerint az új rendelkezésekkel ennek a középkori állapotnak vége szakad. A keretrendszer kialakítását nagyban segítette, hogy már számos példa rendelkezésre áll azzal kapcsolatban, hogy milyen elvárásoknak kell megfelelnie az ilyen szolgáltató cégeknek.
Hasznosnak találta a cikket?
Iratkozzon fel a hírlevelünkre!