Elkaszálták a portugál aranyvízum programot

Portugáliában lakhatási válság tombol. Ennek megszüntetése érdekében a portugál kormány bejelentett egy intézkedéscsomagot. Ebben többek között az is szerepel, hogy megszüntetik az egyébként is megosztó, és az EU által is többször kifogásolt aranyvízum programot.

A jogszabálycsomag ételmében ezentúl kizárólag a ritkábban lakott, vidéki területeken adnak engedélyt rövid távú bérlésre szánt lakások kiadására. Arról, hogy a 900 millió eurós (346 milliárd forintos) intézkedéscsomag pontosan mikor lép életbe, még nincs információ. Antonio Costa miniszterelnök szerint a lakhatási krízis szinte már mindenkit érint, nem csak a szegényebb réteget. A lakbéremelkedést szabályozó mechanizmusok, az adókedvezmények azoknak, akik ez eddig turisztikai célra használt ingatlanokat helyieknek adják ki, mind a válság megoldását segítik. Az állam is kiveszi a részét ebből: öt évre bérbe vesznek ingatlanokat, hogy a lakáspiacra dobják azokat.

A portugál aranyvízum programban befektetésekért cserébe idővel akár Európai Uniós útleveleket kaphatnak unión kívüli állampolgárok. 2012-es indulása óta 6,8 milliárd euró befektetést hozott az országnak, és a pénz nagyrészt az ingatlanpiacba áramlott. A programot régóta kritizálták többek között azért, mert torzítja az ingatlanpiacot és növeli a lakásárakat és lakbéreket.

2022-ben elszabadultak a lakbérek Portugáliában. Lisszabonban átlagosan 37 százalékkal drágultak a kiadó lakások, miközben a portugálok több mint fele kevesebbet keres, mint 1000 euró. Lakhatási szakértők szerint az alacsony bérek, a gazdag külföldiek befektetéseinek bevonzására irányuló politika (maga az aranyvízum program) és a turizmusfüggő gazdaság régóta megnehezítik a helyiek számára a lakásbérlést vagy a vásárlást. Ezt Portugália 8 százalék feletti inflációja csak tovább nehezíti.

Korábbi bejegyzések

Vízumeljárás az Egyesült Arab Emírségekben

Helyi befektetői vízumot (Investor VISA) legegyszerűbben, akkor tudunk szerezni, ha céget alapítunk valamelyik szabadkereskedelmi zóna egyikében. Itt szerencsére lehetőség van, hogy 100%-ban külföldi tulajdonban legyen a társaságunk.

Bővebben >>>

Vizsgálat a holland ABN Amro Bank ellen

A feltételezések szerint a holland pénzintézet nem megfelelő gondossággal világította át az ügyfeleit és elmulasztotta a gyanús tranzakciók jelentését. A Deutsche Bankot pedig már meg is vádolták pénzmosással. A holland…

Bővebben >>>