Pénzt nyertél számítógépes játékkal? Adót kell fizetned!

A világon egyre népszerűbbek a számítógépes játékokkal rendezett versenyek. Az e-sportolóknak hívott játékosok számára már világbajnokságokat is rendeznek. Az egyik legnépszerűbb a Fortnite nevű lövöldözős játék, melynek világbajnokát komoly meglepetés érte győzelme után.

Az első Fortnite világkupát egyéniben egy 16 éves srác nyerte. Nagy volt a boldogsága, hiszen a dicsőségen kívül 3 millió dolláros jutalom is ütötte a markát. Sokáig azonban nem örülhetett, miután kiderült, hogy nyereménye bizony adóköteles. Az e-sportokkal foglalkozó, RushB nevű sajtótermék újságírója hívta fel erre a játékos figyelmét, majd cikkében rögvest ki is számolta, hogy nem kevesebbet, mint 265 ezer dollár adót kell fizetni nyereménye után a versenyt rendező New York államnak. Ezen felül azonban a szövetségi kormánynak is jár még 1,2 millió dollár, miután az amerikai szabályok szerint az 500 ezer dollárnál nagyobb nyeremények után 37 százalékos adót kell fizetni.

Mindent összevetve 1,46 millió dollárt (körülbelül 430 millió forintot), azaz a nyeremények majdnem a felét, viszik el az adók. Ám a gamernek nincs oka panaszra, hiszen egyetlen versennyel még így is több, mint 1,5 millió dollárt keresett ráadásul mást sem kellett csinálnia, mint a kedvenc játékával játszani. A legjobb e-sportolóknak persze nem csak a versenydíjakból élnek. A hagyományos sportokat űző profikhoz hasonlóan ugyanis őket is nagy cégek szponzorálják, ráadásul fanatikus rajongók tömegei küldenek adományokat számukra.

Korábbi bejegyzések

Vízumeljárás az Egyesült Arab Emírségekben

Helyi befektetői vízumot (Investor VISA) legegyszerűbben, akkor tudunk szerezni, ha céget alapítunk valamelyik szabadkereskedelmi zóna egyikében. Itt szerencsére lehetőség van, hogy 100%-ban külföldi tulajdonban legyen a társaságunk.

Bővebben >>>

Vizsgálat a holland ABN Amro Bank ellen

A feltételezések szerint a holland pénzintézet nem megfelelő gondossággal világította át az ügyfeleit és elmulasztotta a gyanús tranzakciók jelentését. A Deutsche Bankot pedig már meg is vádolták pénzmosással. A holland…

Bővebben >>>