Nem ízlik Európának a holland szendvics

Az Európai Unió két vezető állama Németország és Franciaország megunta, hogy az amerikai technológiai óriáscégek, mint a Google vagy az Apple Európába „menekülnek” a magas vállalati adókulcsok elől.

Keményebb fellépést sürget Franciaország a multinacionális óriáscégek adóelkerülési gyakorlata ellen, mert az EU szerintük nem védi elég keményen gazdasági érdekeit. A franciák szerint az eurózónában egységesebb adószabályokra lenne szükség. A társasági adót 25 százalékra állítanák be, annak az országnak, ahol ennél alacsonyabb az adó mértéke, kötelező lenne megemelnie azt. Első lépésként Németországgal kezdtek tárgyalni, mert azt szeretnék elérni, hogy 2018-ra mindkét országban azonos mértékű legyen a társasági adó. Ehhez a németeknek alaposan le kell csökkenteni a jelenlegi 30-33 százalékos adókulcsot.

A legismertebb adóelkerülési módszer az úgynevezett dupla ír-holland szendvics. A módszer lényege, hogy az európai bevételek egy ír társasághoz futnak be, mert Európában itt a legalacsonyabb, mindössze 12,5 százalékos a társasági adó mértéke. Innen azonban a pénzek egy holland céghez vándorolnak, hogy még az alacsony ír adók egy részét is megspórolhassák az ügyeskedők. A holland vállalkozás azonban korántsem a végállomás. Innen jogdíjak formájában egy másik ír céghez kerülnek a bevételek, ám ez a vállalkozás már egy adóparadicsomban fizet adót, ha egyáltalán kell ott adót fizetnie.

Nem kis összegekről van szó, hiszen az Apple például teljes készpénzállományának 94 százalékát külföldön tartja, a Microsoftnak legalább 100 milliárd dollárnyi készpénze parkol külföldi bankszámlákon, de a Google is több pénzt tart külföldön, mint otthon, az USA-ban. Persze a cégeket is meg lehet érteni, hiszen ha hazahozzák külföldi bevételeiket, akkor 35 százalékos adót kellene fizetniük. Donald Trump amerikai elnök nem véletlenül gondolkodik adóreformon, amelynek bevezetése előtt adóamnesztiát adna a pénzüket hazahozó világcégeknek.

Közben Európa is bekeményített, 13 millárd dollárra az Európai Bizottság az Apple-t, mert szerinte jogosulatlanul kapott adókedvezményeket Írországtól. A döntés ellen persze az Apple és Írország is fellebbezett, de ha veszítenek, akkor a meg nem fizetett adókat kamatostul, több évre visszamenően meg kell fizetniük.

 

Korábbi bejegyzések

Vízumeljárás az Egyesült Arab Emírségekben

Helyi befektetői vízumot (Investor VISA) legegyszerűbben, akkor tudunk szerezni, ha céget alapítunk valamelyik szabadkereskedelmi zóna egyikében. Itt szerencsére lehetőség van, hogy 100%-ban külföldi tulajdonban legyen a társaságunk.

Bővebben >>>

Vizsgálat a holland ABN Amro Bank ellen

A feltételezések szerint a holland pénzintézet nem megfelelő gondossággal világította át az ügyfeleit és elmulasztotta a gyanús tranzakciók jelentését. A Deutsche Bankot pedig már meg is vádolták pénzmosással. A holland…

Bővebben >>>