Mi lesz a svájci banktitokkal? – hatályban az új egyezmény

2014. november 7-én hatályba lépett a 2013-ban aláírt új svájci-magyar kettős adóztatás kizárásáról szóló egyezmény.

Az új egyezmény rendelkezéseinek döntő része 2015. január 1-jétől alkalmazandó. Ide tartoznak a két ország közötti adóügyi információcsere szabályait tartalmazó rendelkezések. Eszerint Svájc 2015-től már nem tagadhatja meg adóügyi információk kiadását a banktitokra, vagy a svájci érdek hiányára hivatkozva. Azonban az információcsere csak 2015 első napjától alkalmazható és így csak olyan információk kérhetők, amelyek az ezt követő adóévekre vonatkoznak.

Ugyanakkor az egyezmény alapján az adóinformáció továbbítás továbbra sem automatikus, tehát csak akkor kerülhet rá sor, ha azt a nemzeti adóhatóságok kifejezetten kérik, és kérésüket az egyezményben foglaltak szerint alá is támasztják.

Az egyezményhez fűzött jegyzőkönyv szerint a megkeresett államban az adózók jogaival kapcsolatos adminisztratív eljárási szabályok alkalmazásra kerülnek. A jegyzőkönyv azt is kimondja, hogy információkérés akkor indítható, ha a kérő fél már kimerítette valamennyi, a belső szabályai által elérhető általános információforrást. Emellett a megkeresésnek tartalmaznia kell az eljárás vagy vizsgálat alá vont személy személyazonosságát, az időintervallumot, amire a kérés vonatkozik, a keresett információ meghatározását, beleértve annak természetét és formáját, amelyben a megkereső állam az információt kapni szeretné, az adóügyi célt, amelyre az információt kéri és amennyiben ismert, akkor annak a személynek a nevét és címét, akinek az információ a birtokában lehet.

Ezek hiányában Svájc az információszolgáltatást megtagadhatja, mivel kategórikusan ellenzi és az egyezményben ki is zárja az un. adathalászatot. Tehát az nem történhet meg, az egyik szerződő állam megfelelő indoklás nélkül tömegesen kérjen adatokat a másik országban vezetett bankszámlákról, majd ezeket elemezve indítson eljárást. Ez a helyzet az automatikus adóügyi információcsere 2018-ra tervezett indulása után gyökeresen megváltozhat. Addig azonban a most életbe lépett kettős adóztatást elkerülő egyezmény szabályai lesznek az irányadók.

Az új svájci-magyar kettős adózást elkerülő egyezmény teljes szövegét itt elolvashatja!

Korábbi bejegyzések

Vízumeljárás az Egyesült Arab Emírségekben

Helyi befektetői vízumot (Investor VISA) legegyszerűbben, akkor tudunk szerezni, ha céget alapítunk valamelyik szabadkereskedelmi zóna egyikében. Itt szerencsére lehetőség van, hogy 100%-ban külföldi tulajdonban legyen a társaságunk.

Bővebben >>>

Vizsgálat a holland ABN Amro Bank ellen

A feltételezések szerint a holland pénzintézet nem megfelelő gondossággal világította át az ügyfeleit és elmulasztotta a gyanús tranzakciók jelentését. A Deutsche Bankot pedig már meg is vádolták pénzmosással. A holland…

Bővebben >>>