Jó úton jár a Seychelle-szigetek

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) kielégítőnek értékelte a Seychelle-szigetek adónormalizációs törekvéseit. Egy friss jelentés szerint a szigetország több ponton is jelentős fejlődést tudhat maga mögött.

A normáknak való megfelelést több területen is górcső alá vették a jelentés készítői. Többek között a nemzetközi üzleti tevékenységet végző vállalatokat, az exporttevékenységet, valamint az offshore-bankolásra vonatkozó előírásokat és gyakorlatokat is vizsgálták.

Az OECD január végén közölte, hogy 44 ország, többek között a Seychelle-szigetek, sikeres lépéseket tett annak érdekében, hogy a korábban kifogásolt adózási szokásait és gyakorlatait lecserélje, és a kívánatosnak tartott normákhoz igazítsa azokat.

A Seychelle-szigetek 2016-ban kötelezte el magát a BEPS mellett. Ennek értelmében az országnak kötelezettséget kellett vállalnia arra, hogy végrehajtja az OECD adóalap-erózióra és nyereségátcsoportosításra vonatkozó minimumsztenderdjeit. Az említett minimumkövetelmények alkalmazása terén az egyes országoknak jelentéstételi kötelezettségük van.

Patrick Payet, pénzügyi-államtitkár szerint az OECD úgy vélte, hogy a kedvező adózási környezet túlzott mértékben arra ösztönözte a külföldi vállalatokat, hogy a szigetország területéről folytassák az üzleti tevékenységüket. Az offshore tevékenység a Seychelle-szigetek harmadik legnagyobb bevételi forrása. Több, mint 200 ezer bejegyzett céget tartanak nyilván az országban.

Az OECD fenti ajánlását is figyelembe vette az EU az új adóparadicsom feketelista összeállításakor. Az ország jól teljesített, de továbbra is a szürkelistán maradt, azzal a további 47 állammal együtt, akik elkötelezettek abban, hogy szakítanak megkérdőjelezhető gyakorlataikkal és vállalták, hogy átláthatóbbá teszik az adó- és bankrendszerüket és a pénzmozgásokat.

Korábbi bejegyzések

Vízumeljárás az Egyesült Arab Emírségekben

Helyi befektetői vízumot (Investor VISA) legegyszerűbben, akkor tudunk szerezni, ha céget alapítunk valamelyik szabadkereskedelmi zóna egyikében. Itt szerencsére lehetőség van, hogy 100%-ban külföldi tulajdonban legyen a társaságunk.

Bővebben >>>

Vizsgálat a holland ABN Amro Bank ellen

A feltételezések szerint a holland pénzintézet nem megfelelő gondossággal világította át az ügyfeleit és elmulasztotta a gyanús tranzakciók jelentését. A Deutsche Bankot pedig már meg is vádolták pénzmosással. A holland…

Bővebben >>>