Itt a Google adó?

Sokaknak elegük van abból, hogy a Google és a Facebook zsíros profitra tesz szert egy-egy országban, ám ott ahol bevételeit szerzi, egyáltalán nem fizet adót. Mindezidáig azonban egyetlen államnak sem sikerült megoldást találnia a problémára. Egészen mostanáig.

A Financial Times című üzleti napilap nemrégiben megszellőztette, hogy az Európai Bizottság szeptemberben olyan javaslattal áll majd elő, amellyel fizetésre bírnák a tagállamokban nem kevés pénzt kereső, ám adót nemigen fizető informatikai óriáscégeket, mint a Google vagy a Facebook. A két társaság üzleti modellje pofonegyszerű: mások által előállított tartalmakat kínál olvasóinak ingyen. A felhasználók mivel nem kell fizetniük, nagy tömegben veszik igénybe a szolgáltatásokat, így a Google és a Facebook felületein elérhető hirdetések sok emberhez jutnak el, ezért a reklámokból óriási bevételekre tesz szert a két multinacionális vállalkozás.

Brüsszel a pletykák szerint azt fogja javasolni, hogy a különféle tartalmakat előállító híroldalak pénzt kérhessenek azért, ha cikkeiket valaki átveszi. A javaslat azonban számtalan sebből vérzik. Egyrészt, ha nem körültekintően vezetik be, sérülhet a sajtószabadság, azáltal, hogy esetleg a Google és a Facebook csak a sok olvasót vonzó tartalmakért less hajlandó fizetni. Feltéve, ha egyáltalán hajlandó lesz fizetni. És ez a másik komoly kockázat. Korábban ugyanis a spanyolok és a németek is hasonló elképzeléssel álltak elő, de végül az ostor azokon csattant, akiket a kormányok meg akartak védeni. Spanyolországban például a lépés miatt a Google felhagyott hírszolgáltatásával. Németországban pedig a lépés hatására annyira lecsökkent az olvasottság, hogy a kiadók inkább felhagytak a nekik járó díjak beszedésével. Magyarország is törekszik ezen cégek megadóztatására, ám úgy tűnik, hogy az ide vonatkozó új szabályok sokkal inkább a magyar hirdetőkre fognak majd adminisztratív terheket róni

Korábbi bejegyzések

Vízumeljárás az Egyesült Arab Emírségekben

Helyi befektetői vízumot (Investor VISA) legegyszerűbben, akkor tudunk szerezni, ha céget alapítunk valamelyik szabadkereskedelmi zóna egyikében. Itt szerencsére lehetőség van, hogy 100%-ban külföldi tulajdonban legyen a társaságunk.

Bővebben >>>

Vizsgálat a holland ABN Amro Bank ellen

A feltételezések szerint a holland pénzintézet nem megfelelő gondossággal világította át az ügyfeleit és elmulasztotta a gyanús tranzakciók jelentését. A Deutsche Bankot pedig már meg is vádolták pénzmosással. A holland…

Bővebben >>>