Hogyan lett az OECD a világ adóügyi véleményvezére? 1. rész

Már tíz éve annak, hogy az ENSZ fejéből kipattant az internet megadóztatásának ötlete. A szervezet egy minimális összegre gondolt, ezt vetette volna ki az interneten keresztül küldött összes adatra. Az elképzelés szerint az adó alig rótt volna terhet a felhasználókra, de globális szinten dollármilliárdokat hozott volna. Az így befolyt összeget az elmaradottabb régiók internet hozzáférésének fejlesztésére lehetett volna fordítani.

A kezdeményezésből akkor nem lett semmi, méghozzá azért, mert az USA forrásmegvonással fenyegette meg az ENSZ-t, és azzal vádolta őket, hogy a lépés sértené az adószuverenitásukat. Hogy biztosra menjenek, az amerikai törvényhozók olyan jogszabályt vezettek be, amely tiltja a kormány számára, hogy bármilyen, az internet adóra vonatkozó ENSZ-kezdeményezést finanszírozzanak. És most itt vagyunk, egy évtizeddel később, küszöbön a globális digitális adó, amelynek az OECD az egyik élharcosa. Amerika pedig a fő ellenlábasa, hiszen az új adó leginkább amerikai tech óriásokat érintene hátrányosan. Az idő szorít és végre pontot kellene tenni az ügy végére. Az OECD arra számít, hogy az év végéig sikerül megegyezni. De vajon mikor és hogyan lett az OECD a nemzetközi adópolitika véleményvezére?

1920-ban a világ éppen kezdett magához térni az első világháború pusztítása és az 1918-as influenzajárvány miatt; a két tragédia milliók életét követelte. Az évekig tartó bizonytalan helyzet miatt a nyugati vezetők olyan szervezetet akartak létrehozni, amely elősegíti a világ békéjét és csökkenti a háborúk esélyét. Így alakult meg a „League of Nations” (Nemzetek Szövetsége). Hamar kiderült, hogy a politikai és diplomáciai összhangot és együttműködést nem lehet megteremteni anélkül, hogy foglalkoznánk a kettős adózással, amely a stabilitást fenyegette. Ezért létre is hoztak egy bizottságot, ami kimondottan a kettős adóztatással foglakozott. A Nemzetek Szövetsége kérészéletűnek bizonyult. A hozzá fűzött reményeket és ígéreteit nem váltotta be, és a 2. világháború kitörése alapjaiban rengette meg létjogosultságát.

A 2. világháború végén, 1945 áprilisában, a világ vezetői megállapodtak az ENSZ létrehozásában. Három évvel később az európai országok is úgy döntöttek, hogy összefognak, és az Európai Gazdasági Együttműködési Szervezeten keresztül újjáépítik háború sújtotta országaikat (OEEC). Az az ENSZ már akkor teljes gőzzel a kettős adóztatás problémájának megoldásán és a pénzügyi reformprotokollok kidolgozásán dolgozott. Nem a nulláról indultak természetesen, mert a Nemzetek Szövetsége két igen jól használható adószerződés-modellt hagyott maga után (mexikói modell és londoni modell). A mexikói modell inkább a fejlődő országok érdekeihez igazodott, és nagyobb adózási jogokat biztosított a forrásországoknak. A londoni modell elsősorban a fejlett országok érdekeit tartotta szem előtt.

Az európai OEEC lépéshátrányba került az ENSZ-hez képest és kellett jó pár év, hogy behozza azt. Végül az OEEC is létrehozott egy pénzügyi bizottságot és adózási munkacsoportot és ezzel 1956-ben magára talált a szervezet. Az ENSZ fiskális bizottsága két évvel korábban kvázi megszűnt létezni, és ezzel egy olyan hatalmi vákuumot hagyott maga után, amely lehetővé tette az OEEC-nek és utódjának, az OECD-nek, hogy elsőbbséget szerezzenek a multilaterális adópolitikában, de csak addig, amíg az ENSZ az 1960-as évek végén vissza nem lépett a játékba.