Piros lap korrupt fociügynököknek

Az Europol értesülése szerint a Spanyol Polgári Gárda pénzmosás és adócsalás gyanúja miatt lekapcsolt két játékos ügynökséget. A több hatóság összefogásával feltárt ügyben hamarosan öt eljárás indul. Az ügyben a két legjelentősebb ügynökség érintett.

A vizsgálat felderítette, hogy a legmenőbbek közé tartozó labdarúgó-ügynökök fiktív átutalásokat szerveztek egy ciprusi labdarúgó-klubon keresztül, méghozzá nagy összegű pénzmosás és adóelkerülés céljából. Ezek az utalások valójában csak papíron történtek meg és a fekete nyereséget fantomcégek segítségével „tüntették el”, hogy az érintettek személyazonosságára ne derülhessen fény.

Ezután a gyanúsítottak a különböző társaságok átláthatatlannak vélt hálózatát használták fel, hogy újra a pénzükhöz jussanak. Az előzetes számítások szerint legalább 10 millió eurót utaltak Spanyolországba, amit aztán különböző luxuseszközökbe, ingatlanokba és a jachtokba fektettek be.

Az spanyol hatóságoknak egy máltai adószakértő társaság segített a bűnözői hálózat leleplezésében. A nyomozás során az is kiderült, hogy a gyanúsítottak egy olyan bűnszervezet tagjai, amely több európai országban, például Belgiumban, Cipruson és Szerbiában is futball-klubokat irányít.

 

Korábbi bejegyzések

Vízumeljárás az Egyesült Arab Emírségekben

Helyi befektetői vízumot (Investor VISA) legegyszerűbben, akkor tudunk szerezni, ha céget alapítunk valamelyik szabadkereskedelmi zóna egyikében. Itt szerencsére lehetőség van, hogy 100%-ban külföldi tulajdonban legyen a társaságunk.

Bővebben >>>

Vizsgálat a holland ABN Amro Bank ellen

A feltételezések szerint a holland pénzintézet nem megfelelő gondossággal világította át az ügyfeleit és elmulasztotta a gyanús tranzakciók jelentését. A Deutsche Bankot pedig már meg is vádolták pénzmosással. A holland…

Bővebben >>>