Bajban vannak Dubajban: Bőröndben utazott több millió font

Hat embert ítéltek el egy 104 millió fontos pénzmosási ügyben Dubajban. Az illegális pénzeket a vádlottak bőröndökben juttatták el a célországba. A csalás kieszelőjét 9 év, a többi tettest 12-42 hónap közötti szabadságvesztésre ítélték, részben felfüggesztve.

A vádirat szerint a hat bűnöző vállalta, hogy az illegálisan megszerzett készpénzt az Egyesült Királyságból a dubaji célállomásra szállítja. A csalássorozat során a vádlottak többször is készpénzzel megpakolt bőröndökkel utaztak be Dubajba, úgy, hogy tisztában voltak vele, vagy legalábbis gyanították, hogy a pénz bűncselekményből származik.

A per során a bíróság meghallgatta az ügyészség bizonyítékait is. Ebből többek között az derült ki, hogy a csalás értelmi szerzője a 47 éves Abdulla Alfalasi volt. Alfalasi 18 hónap alatt 83(!) „pénzutaztatást” szervezett meg annak érdekében, hogy a jelentős összeg végül a dubaji célállomásra landoljon. A bőröndök egy út során maximum 500 000 fontot tartalmaztak, és minden útért 3000 fontot fizettek a pénzfutároknak.

A dubaji származású Alfalasit több mint kilenc év börtönbüntetésre ítélték. Az országban ez volt az egyik eddigi legnagyobb olyan pénzmosási ügy, ahol vádemelés is történt.

Korábbi bejegyzések

Vízumeljárás az Egyesült Arab Emírségekben

Helyi befektetői vízumot (Investor VISA) legegyszerűbben, akkor tudunk szerezni, ha céget alapítunk valamelyik szabadkereskedelmi zóna egyikében. Itt szerencsére lehetőség van, hogy 100%-ban külföldi tulajdonban legyen a társaságunk.

Bővebben >>>

Vizsgálat a holland ABN Amro Bank ellen

A feltételezések szerint a holland pénzintézet nem megfelelő gondossággal világította át az ügyfeleit és elmulasztotta a gyanús tranzakciók jelentését. A Deutsche Bankot pedig már meg is vádolták pénzmosással. A holland…

Bővebben >>>