Bekeményítenek a luxemburgi cégalapítás ellen

Sokan támadták Luxemburgot azért, mert rendkívüli adókedvezményeket kínál az ott befektetőknek. A jelek szerint az „offshore” állapotoknak vége. Luxemburg szigorított a törvényein, a jövőben így rendkívül keményen fog fellépni a pénzmosás ellen.

Luxemburgot már egy jó ideje az egyik EU-s adóparadicsomként emlegetik. Elég csak a 2014-es Luxembourg Leaks nevű dokumentum gyűjteményre gondolni. A dokumentumok szerint az Európai Unió több tagállama, köztük A luxemburgi cégalapítást követően rendkívüli adókedvezményekkel igyekeztek az országba csábítani a befektetőket, és nem tették átláthatóvá a bejegyzett cégek adózását.

Bár a társasági adó minimális mértékét (29%) meghatározó egyezményt Luxemburg is aláírta még akkor, de megkereste és megtalálta a kiskapukat, hogy kijátssza azt. Az állam különböző kedvezményekkel igyekezett már akkor, és azóta is odavonzani a nagyvállalatokat. Ilyen “trükk” például, hogy 80 százalékos kedvezmény jár a szerzői jogdíjak után fizetendő adókra, például amit egy márkanév használatáért kell fizetni. Ezért a cégek először Luxemburgban nyitnak egy leányvállalatot, amelynek aztán „átadják” az eredeti márkanevet, és a leányvállalatok papíron a név használatáért fizetnek jogdíjat, ezért a profitért pedig Luxemburgban adókedvezményeket kap a márkanév-tulajdonos.

Az utóbbi években az offshore elleni harc az EU-ban is fokozódik és most nem csak a “klasszikus” offshore országokra gondolunk. Az 5. pénzmosás elleni (AML) rendeletet a legtöbb ország már átültette saját jogrendjébe és most Luxemburg is megtette ezt. Ezen felül készülnek a büntető törvénykönyv módosítására is, hogy még nehezebbé váljon a pénzmosás az országban. Ha a módosítások életbe lépnek, Luxemburg a Belgium és a Franciaország-szintjén fogja a pénzmosást bünteti, azaz igen szigorúan.

A luxemburgi büntető törvénykönyvben jelenleg egy részletes lista sorolja fel, hogy mi számít pénzmosásnak. Ezt eddig nem volt nehéz kijátszani, hiszen viszonylag könnyű elérni, hogy a pénzmosási tevékenységek legalább egy kicsit különbözzenek attól, amit a büntető törvénykönyv felsorol. A mostani módosítások ezt a listát eltörlik, és sokkal általánosabban határozzák meg, mi számít pénzmosásnak, éppen ezért több tevékenység is eshet majd ebbe a körbe.

Korábbi bejegyzések

Vízumeljárás az Egyesült Arab Emírségekben

Helyi befektetői vízumot (Investor VISA) legegyszerűbben, akkor tudunk szerezni, ha céget alapítunk valamelyik szabadkereskedelmi zóna egyikében. Itt szerencsére lehetőség van, hogy 100%-ban külföldi tulajdonban legyen a társaságunk.

Bővebben >>>

Vizsgálat a holland ABN Amro Bank ellen

A feltételezések szerint a holland pénzintézet nem megfelelő gondossággal világította át az ügyfeleit és elmulasztotta a gyanús tranzakciók jelentését. A Deutsche Bankot pedig már meg is vádolták pénzmosással. A holland…

Bővebben >>>