A techóriások okozzák a következő válságot?

A soron következő gazdasági válságot azok a cégek okozzák, amelyeket az adott kor hőseinek tekintenek. 2008-ban a bankok miatt dőlt be a világgazdaság, a jövőben viszont a high-tech vállalkozások okozhatnak komoly problémákat – figyelmeztet Peter Drucker közgazdász.

Több mint 1000 milliárd dollárnyi vagyon pihen különböző offshore számlákon. Ennek az irdatlan összegnek a 80 százaléka a gazdasági elit, azaz a technológiai óriáscégek (Apple, Google, Amazon, Facebook) kezében van. Ezek a vállalkozások korábban forradalminak számító technológiai újításaikkal kerestek sok pénzt, ám mostanság már inkább a pénzügyekben látnak fantáziát és lassan kezdik átvenni a hagyományos bankok szerepét. Szép példa erre a Facebook, amely egyenesen a „világpénz” létrehozására törekszik, pedig közösségi oldalról és nem pénzügyi szolgáltatóról van szó. De elgondolkoztató az is, hogy a vállalati kötvények legnagyobb vásárlói is a technológiai vállalkozások.

Mivel alacsonyak a kamatok a techóriások hitelt vettek fel. Ebből a pénzből felvásárolták más hagyományos vállalkozások kötvényeit. Mivel nem vonatkoznak rájuk a szigorú banki szabályok, ezeket a kötvényeket offshore számlákon parkoltatták, amivel még inkább feltornázták pénzügyi eredményeiket. Kitűnő eredményeikre hivatkozva aztán megint csak olcsó hitelhez jutottak, amiből ismét vállalati kötvényeket vettek, aztán minden kezdődött elölről. Mindezt úgy, hogy az offshore számlák miatt egyetlen kormány vagy hatóság sem ellenőrizheti tevékenységüket. A világ legnagyobb tőzsdei értékű cégei emiatt nem többek, mint ellenőrizetlenül működő befektetési alapok.

Sőt. Ők a világ legnagyobb hitelezői. Ám nem éppen felelősségteljesen és hosszú távra szólóan gondolkodnak. Ha valamelyik befektetésük nem fial megfelelően azonnal megszabadulnak tőle. Mivel a rendszert senki sem tudja áttekinteni sem, nemhogy kontrollálni, félő, hogy ha valami nem várt esemény történik, láncreakció indul el a globális pénzpiacokon, amelyet a hatalmas befektetett összegek miatt senki nem lesz képes kezelni. Főképp nem maguk a techóriások, hiszen az ő értékük jelenleg éppen az, hogy kiváló pénzügyi eredményeket produkálnak annak köszönhetően, hogy nem ellenőrzi őket senki sem.

Korábbi bejegyzések

Vízumeljárás az Egyesült Arab Emírségekben

Helyi befektetői vízumot (Investor VISA) legegyszerűbben, akkor tudunk szerezni, ha céget alapítunk valamelyik szabadkereskedelmi zóna egyikében. Itt szerencsére lehetőség van, hogy 100%-ban külföldi tulajdonban legyen a társaságunk.

Bővebben >>>

Vizsgálat a holland ABN Amro Bank ellen

A feltételezések szerint a holland pénzintézet nem megfelelő gondossággal világította át az ügyfeleit és elmulasztotta a gyanús tranzakciók jelentését. A Deutsche Bankot pedig már meg is vádolták pénzmosással. A holland…

Bővebben >>>