A fantomcégek támadása

Az IMF és a Koppenhágai Egyetem friss kutatása szerint a befektetések 40 százaléka fantomberuházás, vagyis csak papíron létező vállalatokba áramlik a pénz, méghozzá adóelkerülés végett.

A tanulmány szerint a globális FDI (közvetlen működő tőkebefektetés) jelenleg 15 ezer milliárd dollárra tehető és a fantomcégek közel fele mindössze két országhoz, Luxemburghoz és Hollandiához kötődik. Az IMF és a Koppenhágai Egyetem közös kutatása szerint sok nemzetközi vállalat olyan adóparadicsomokban bejegyzett cégekbe fektet, amelyek a gyakorlatban semmiféle tevékenységet nem végeznek, de a más országokban megtermelt profitot azonban itt számolják el, és fizetnek nagyon alacsony kulccsal társasági adót.

Nem meglepő, hogy az adózási szempontból legkedveltebb célországok között Magyarország is megtalálható, köszönhetően az alacsony, mindössze 9 százalékos társasági adónak. A már említett Hollandián és Luxemburgon kívül Írország, Svájc, Ciprus és Málta is kedvelt célpontok, de a Brit Virgin szigetek és Kajmán szigetek is előkelő helyet foglalnak el a nemzetközi listán, ahol Hongkong, Szingapúr és Mauritius is az első tízben szerepel.

A jelentés megemlíti azt is, hogy a G7 országok napirendjén évek óta szerepel az adóelkerülés elleni küzdelem. Franciaország be is vezette a nemzetközi techvállalatok adóját, így próbál nyomást gyakorolni a többi államra, hogy szintén lépjenek az ügyben. Az OECD évek óta dolgozik egy közös megoldáson, amely az adóelkerülést rendszerszinten megnehezítené, de a politikai érdekellentétek miatt eddig alig sikerült eredményt elérni és az EU-n belül sincs erről a kérdésről egységes állápont.

További tény, hogy a társasági adó 1990 és 2017 között átlagosan mintegy 40 százalékkal mérséklődött globálisan, tehát a rendszerszintű fellépés és nemzetközi koordináció valóban egyre sürgetőbb.

Korábbi bejegyzések

Vízumeljárás az Egyesült Arab Emírségekben

Helyi befektetői vízumot (Investor VISA) legegyszerűbben, akkor tudunk szerezni, ha céget alapítunk valamelyik szabadkereskedelmi zóna egyikében. Itt szerencsére lehetőség van, hogy 100%-ban külföldi tulajdonban legyen a társaságunk.

Bővebben >>>

Vizsgálat a holland ABN Amro Bank ellen

A feltételezések szerint a holland pénzintézet nem megfelelő gondossággal világította át az ügyfeleit és elmulasztotta a gyanús tranzakciók jelentését. A Deutsche Bankot pedig már meg is vádolták pénzmosással. A holland…

Bővebben >>>