Állampolgárság DNS-teszttel?

Egy DNS-teszt megmondhatja, hogy milyen betegségekre vagyunk hajlamosak, kik a szüleink, és mi a pontos származásunk. Az utóbbira a BREXIT óra egyre több brit kíváncsi, nem véletlenül.

Az EU elhagyása elég sok kellemetlenséggel jár a britek számára, ezért úgy próbálnak új állampolgárságot szerezni, hogy DNS-teszttel bizonyítják be például az ír származásukat. Az ír bevándorlási hivatal szerint egyre többen csatolják a felmenőik etnikai hovatartozásáról szóló DNS-eredményeket az állampolgársági kérvényeikhez, hogy így bizonyítsák az „írségüket”. Írország EU tagállam, és egyre több brit próbálkozik ilyen módon visszakerülni az EU-ba. A The Guardian cikke szerint a BBC egy műsort is dedikált a témának; a „Családi titkok” című program több ilyen esetet tár fel és követ nyomon.

Rengeteg britnek van ír őse, mert annak idején számos egyedülálló ír leányanyát vettek rá, hogy a megszületett gyermekét Nagy-Britanniába adja örökbe. Már számos példa van arra, hogy a DNS-teszt alapján megváltoztatják a születési anyakönyvi kivonatot, és az új papírok segítségével sikeresen kérvényezhető az ír állampolgárság. Amennyiben a DNS-alapú kérvények továbbra is ilyen ütemben sokasodnak, akkor az országok speciális eljárásrendet fognak kidolgozni erre az esetre, állítják a szakértők.

Korábbi bejegyzések

Vízumeljárás az Egyesült Arab Emírségekben

Helyi befektetői vízumot (Investor VISA) legegyszerűbben, akkor tudunk szerezni, ha céget alapítunk valamelyik szabadkereskedelmi zóna egyikében. Itt szerencsére lehetőség van, hogy 100%-ban külföldi tulajdonban legyen a társaságunk.

Bővebben >>>

Vizsgálat a holland ABN Amro Bank ellen

A feltételezések szerint a holland pénzintézet nem megfelelő gondossággal világította át az ügyfeleit és elmulasztotta a gyanús tranzakciók jelentését. A Deutsche Bankot pedig már meg is vádolták pénzmosással. A holland…

Bővebben >>>