Sokba kerültek Svájcnak az offshore adókedvezmények
Svájc rengeteg bírálatot kapott azért, mert igen jelentős adókedvezményekkel csalogatja az országba a multikat. Most a számok is azt mutatják, hogy igazuk volt azoknak, akik nehezményezték ezt. Egy friss jelentés szerint ezzel mintegy 12 milliárd svájci franktól (12,7 milliárd dollár) esett el a gazdaság, ráadásul a kedvezmények esetenként aránytalanok és szükségtelenek voltak.
A Szövetségi Számvevőszék az elmúlt 20 évben Svájcba költözött multinacionális cégeknek biztosított adókedvezményeket vizsgálta, és azt állapította meg, hogy az utóbbi 10 évben sokkal jelentősebb kedvezményben részesültek a multik, mint korábban. A jelentés szerint évente mintegy 30-90 cég részesült különleges adókedvezményben, ráadásul ezek többsége nem is lett volna szükségszerű, mert a multik e nélkül is az országba jöttek volna. A vizsgálat szerint az új munkahelyek körülbelül kétharmadát mindenképpen megteremtették volna, adókedvezmények nélkül is.
Tavaly viszont megszületett a döntés, mi szerint átalakítják Svájc társasági adórendszerét, hogy összhangba hozzák a nemzetközi adógyakorlattal. A multinacionális cégek külföldi jövedelmének adókedvezményeit megszüntették, de a társaságokra vonatkozó alapkamatokat csökkentették, hogy megakadályozzák őket abban, hogy vonzóbb adózású országba tegyék át székhelyüket.
Az adókedvezmények pártolói szerint az kedvezményrendszer fenntarthatóan működött, mert az újonnan létrehozott munkahelyek 80 százaléka az adókedvezményes időszak lejárta után is megmaradt. Sokak szerint az ilyen adókedvezmény-mechanizmusok segítségével az ország kevésbé fejlett területeit hatékonyan fel lehet zárkóztatni, így a jelenlegi formában meg kellene őrizni. A jelentés arra is rámutatott, hogy az emúlt 10 évben a helyi vállalatok támogatása előtérbe került; a svájci cégek 80 százaléka részesül valamilyen adókedvezményben.
Hasznosnak találta a cikket?
Iratkozzon fel a hírlevelünkre!