Nem ügyeskedik tovább a Google

Írország nemzetközi nyomásra megszünteti azt a kiskaput, amit a Google eddig arra használt, hogy „kreatívan” fizessen adót. A lépés nem érte váratlanul az óriásvállalatot, mert az erről szóló döntés már 2014-ben megszületett, de most lépett hatályba. Az óriáscég emiatt felülvizsgálja és átalakítja az adózási gyakorlatát.

A Google eddig rendkívül kedvező feltételek mellett adózott Írországban, de most úgy tűnik, minden megváltozik, és jelentős összeg ütheti az Egyesült Államok markát. A Google és anyavállalata, az Alphabet úgy döntött ugyanis, hogy a jövőben minden szellemi tulajdonjogát az Egyesült Államokba utalja vissza. Az eddigi gyakorlat miatt egy számjegyűre csökkent az Egyesült Államokban fizetett adó kulcsa, ám most, hogy Írország kihátrál, jóval többet kell majd kicsengetniük.

Az eddigi ügyeskedéssel és kiskapukkal, vagyis az egyébként teljesen legális adótervezési gyakorlattal, a nemzetközi profit adóparadicsomokban történő elszámolásával, valamint az amerikai adórendszer megkerülésével, az amerikai cégek a becslések szerint 2017-ig összesen 1000 milliárd dollárt halmoztak fel külföldön. A Google döntése összhangban van az OECD nemzetközi adóelkerülés korlátozására vonatkozó törekvéseivel, valamint az USA-ban és Írországban életbe lépett legutóbbi adószabályokkal. Írország még 2014-ben engedett a nemzetközi nyomásnak és vállalta, hogy 2020 végéig megszünteti a „dupla ír kiskapuként” elhíresült gyakorlatát, amely egyébként nemcsak a technológiai cégek, hanem a gyógyszergyártók számára is vonzó volt.

Korábbi bejegyzések

Vízumeljárás az Egyesült Arab Emírségekben

Helyi befektetői vízumot (Investor VISA) legegyszerűbben, akkor tudunk szerezni, ha céget alapítunk valamelyik szabadkereskedelmi zóna egyikében. Itt szerencsére lehetőség van, hogy 100%-ban külföldi tulajdonban legyen a társaságunk.

Bővebben >>>

Vizsgálat a holland ABN Amro Bank ellen

A feltételezések szerint a holland pénzintézet nem megfelelő gondossággal világította át az ügyfeleit és elmulasztotta a gyanús tranzakciók jelentését. A Deutsche Bankot pedig már meg is vádolták pénzmosással. A holland…

Bővebben >>>