Hol van a pénzmosás paradicsoma?

A FATF jelentése szerint évente százmilliárd eurót mosnak tisztára Németországban. Ez már önmagában is sokkoló szám, de ami talán ennél is meghökkentőbb, az az, hogy ennek kevesebb, mint egy százalékát tudják a hatóságok lekövetni.

Németország neve sokszor merül fel, ha pénzmosásról van szó. A FATF (Pénzügyi Akció Munkacsoport) jelentése ezt most tényekkel alá is támasztotta. A pénzügyi bűnözés él és virul az országban, annak ellenére, hogy ez ellen már több fronton is felvették a harcot Európában és globális szinten is. Az adatok szerint Németországban évente mintegy százmilliárd eurót mosnak tisztára.

A hatóságok viszont nem állnak a helyzet magaslatán, hiszen ennek kevesebb, mint egy százalékát tudják követni a nyomozók. Hogy honnan származik ez a pénz? Kábítószer-, fegyver- és emberkereskedelemből, vagyis a szervezett bűnözés elterjedése miatt jutott ide Németország. Németország Európa egyik vezető gazdasága, és ennek a jelentőségteljes pozíciónak köszönhetően vonzóvá teszi az országot többek azoknak is, akik az illegális forrásokból származó pénzeket szeretnék tisztára mosni, például kétes ingatlanügyletek segítségével.

A szakemberek szerint a probléma fontosságával és volumenével tisztában vannak a német hatóságok, de a szükséges lépéseket még nem tették meg. A gondok egyik fő forrása a szövetségi kormány és a tartományok kormányai közötti együttműködésben és kommunikációban keresendő. A FATF szerint nem a pénzügyi szektor ellenőrzésében van a legnagyobb probléma. Németországban állami szinten több száz hatóság felelős az ágazat felügyeletéért; ennek fényében a tartományok koordinációja ebben a kérdésben igen nagy kihívást jelent.

A német kormány vette a lapot és konkrét lépéseket tervez az ügy megoldása érdekében. Az elképzelés az, hogy új szövetségi pénzügyi bűnügyi rendőrséget állítanak fel, amely a pénzmosás elleni küzdelemben széles körű nyomozati jogkörrel rendelkezne.

Korábbi bejegyzések

Vízumeljárás az Egyesült Arab Emírségekben

Helyi befektetői vízumot (Investor VISA) legegyszerűbben, akkor tudunk szerezni, ha céget alapítunk valamelyik szabadkereskedelmi zóna egyikében. Itt szerencsére lehetőség van, hogy 100%-ban külföldi tulajdonban legyen a társaságunk.

Bővebben >>>

Vizsgálat a holland ABN Amro Bank ellen

A feltételezések szerint a holland pénzintézet nem megfelelő gondossággal világította át az ügyfeleit és elmulasztotta a gyanús tranzakciók jelentését. A Deutsche Bankot pedig már meg is vádolták pénzmosással. A holland…

Bővebben >>>