Bezárul az ír offshore bazár: fizet a Facebook

Vége lehet a Facebook írországi adóoptimalizációs trükközésének, amivel eddig dollármilliárdokat spóroltak. Persze nem csak a Facebook, hanem több gigacég, például a Google és az Apple is ezzel a az offshore kiskapuval élt eddig, de most vége a jó világnak – írja a Guardian.

Az Írországban alapított leányvállalatokra ruházott szerzői jogok a Facebookot eddig mentesítették az amerikai adófizetés egy részétől azzal, hogy a cég által az USA-n kívül keresett pénzek nagy részét nem Amerikában, hanem az ír offshore leányvállalatnak fizették be, amelynek valójában a karib térségben volt az adóügyi illetősége, ahol nulla a társasági adó. A Facebook 2018-ban globálisan elkönyvelt 56 milliárd dollár bevételéből 30 milliárd az ír offshore leányvállalatánál kötött ki. A kisebb adótehernek köszönhetően ezzel dollár milliárdok maradtak az offshore cég zsebében, és ugyanennyivel rövidítette meg az amerikai költségvetést. Csak ez az egy év 15 milliárd dolláros plusz profitot hozott a Facebooknak, és a cég végül e tetemes összegből csupán 101 millió dollárnyi adót fizetett meg. Ezen a ponton perelte be az amerikai adóhatóság, az IRS a Facebookot.

A Google hasonló trükkel számlázott eddig Írországban, de most visszaköltöztette a szellemi tulajdoni részesedéseit az Egyesült Államokba, még az előtt, hogy az ír kettős adóztatás lehetősége megszűnt volna. Írország ugyanis öt éve, nemzetközi nyomásra beleegyezett abba, hogy megszünteti az adózási kiskaput. Az érintett cégek 2020 végéig kaptak időt arra, hogy rendezzék soraikat és megfeleljenek az új követelményeknek.

Korábbi bejegyzések

Vízumeljárás az Egyesült Arab Emírségekben

Helyi befektetői vízumot (Investor VISA) legegyszerűbben, akkor tudunk szerezni, ha céget alapítunk valamelyik szabadkereskedelmi zóna egyikében. Itt szerencsére lehetőség van, hogy 100%-ban külföldi tulajdonban legyen a társaságunk.

Bővebben >>>

Vizsgálat a holland ABN Amro Bank ellen

A feltételezések szerint a holland pénzintézet nem megfelelő gondossággal világította át az ügyfeleit és elmulasztotta a gyanús tranzakciók jelentését. A Deutsche Bankot pedig már meg is vádolták pénzmosással. A holland…

Bővebben >>>