2013-AS CIPRUSI ADÓVÁLTOZÁSOK A RUGALMASSÁG JEGYÉBEN
Ciprus csökkenti a vállalkozások adminisztratív terheit. A változások 2013. január 1-jével lépnek hatályba.
AZ AMERIKAI ÁLOM?
Sokak számára az amerikai útlevél és az amerikai állampolgárság olyan álom, melyért a vagyonát vagy akár a szabadságát is hajlandó kockáztatni.
AZ IDŐZÓNÁK NEM GÁTOLJÁK A PÖRGÉST
A Manager Magazin 2013. áprilisi számában megjelent interjú a Crystal Worldwide cégcsoport budapesti irodájának tevékenységét mutatja be.
BEPS akciótervek 1­-2: A digitális gazdaság adóztatása és a „hibrid” adótervezési konstrukciók hatásainak közömbösítése
A BEPS az OECD intézkedéscsomagja a nemzetközi adóelkerülés egyes fajtái ellen, cikksorozatunk második részében az első és a második akciótervek lényegét ismertetjük.
Cégalapítás Labuanban
Európában egyre népszerűbb az offshore-szerű cégalapítás Labuanban.
CIPRUS ÚJ ADÓZÁSI RENDELKEZÉSEKET VEZETETT BE
A ciprusi parlament 2013. április 18-án megszavazta a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Unióval kötött megállapodás feltételéül szabott adóváltozásokat, ugyanakkor a Ciprus nyújtotta adóelőnyök egy jelentős része továbbra is érvényben marad.
Egy botrány margójára: üldözendő-e az offshore tevékenység?
Offshore botránytól hangos ezekben a napokban a hazai és a nemzetközi sajtó. A Süddeutsche Zeitung című német lap ugyanis megszerezte egy panamai ügyvédi iroda belső iratanyagát. Összesen 11,5 millió oldalnyi titkos dokumentumról van szó.
EGYSZERŰSÖDIK A CÉGALAPÍTÁS HOLLANDIÁBAN
2012. október 1-től új társasági jogi szabályok léptek hatályba Hollandiában, melyek célja a korábbi előírások egyszerűsítése.
Életbe lép a liechtensteini-magyar adózási egyezmény
A Liechtensteini Nagyhercegség és Magyarország még 2015. június 29-én irták alá a kettős adózást elkerülő egyezményt, amelynek rendelkezései 2016. január elsejétől alkalmazandók.
ELTŰNT CÉGSZOLGÁLTATÓK NYOMÁBAN
Olcsó és on-line cégmegrendelés lehetőségével kecsegtet számos internetes cégszolgáltató, azonban néhány hónap után elérhetetlenné válnak ügyfeleik számára
FATCA, a globális automatikus adóügyi információcsere előfutára
Kevesen tudnak eleget a FATCA-ról, pedig a bankok a hírhedten szigorú amerikai törvény mintájára 2016-tól kezdődően az egész világon automatikusan átadják ügyfeleik adatait az illetékes adóhatóságoknak.
HORVÁTORSZÁG AZ EU-BAN
Horvátország 2013. július elsejétől az Európai Unió tagja, de vajon milyen adózási előnyökkel járhat ez a csatlakozás?
Kiket érint a globális adóügyi információcsere?
A globális adóügyi információcsere lényege az, hogy a pénzintézetek információkat küldenek a külföldi bankszámlák tulajdonosairól a tartózkodási helyükön működő adóhivatalnak.
KORLÁTOZZÁK A CIPRUSI BANKI TRANZAKCIÓKAT
A ciprusi banki szünetet követően a Ciprusi Központi Bank (CKB) a tranzakciók korlátozásáról szóló rendeletet adott ki annak érdekében hogy fenntartsa az ország pénzügyi rendszerének a stabilitását.
MAGÁNSZÁMLÁK NYITÁSA NEM VOLT JELLEMZŐ CIPRUSON
A portfolio.hu internetes gazdasági portál (www.portfolio.hu) 2013. március 28-án jelentetett meg egy cikket “Magyar vállalkozók tömegeit érinti a ciprusi káosz” címmel, melyben megszólaltatták a Crystal Worldwide cégcsoport budapesti irodájának vezetőjét is (részlet az interjúból).
MAGYARORSZÁG ENYHÍTI AZ UNIÓS VÍZUMKÉNYSZERT
2012. december 28-án indított útjára Magyarország egy új befektetési programot. Ennek keretében egyszerűbb lesz a letelepedési engedély megszerzése Unión kívüli állampolgárok részére.
MEGSZORÍTÓ INTÉZKEDÉSEK CIPRUSON
Az Európai Központi Bank-Európai Bizottság-IMF trojkával folytatott tárgyalásokat követően a ciprusi képviselőház december elején újabb adóváltozásokat és megszorító intézkedéseket szavazott meg.
MESSI CSELEZETT A JOGDÍJAKKAL?
A Barcelona csapatának világhírű játékosa, Lionel Messi és az édesapja ellen Spanyolországban vádat emeltek adócsalás gyanújával.
Mi az a BEPS?
A nemzetközi adó és banki információ-csere egyezmények, valamint az új nemzetközi adózási szabványok miatt egyre több külföldi és offshore cég tulajdonosának várhatóan változtatnia kell vállalkozásaik szerkezetén, ideértve a tevékenységek csoporton belüli áthelyezését is.
Offshore cégalapítást is lehetővé tesz az Egyesült Arab Emirátusokkal kötött adóegyezmény
Adómentes jövedelmet és visszamenőleg adóinformáció-cserét is lehetővé tesz a 2015-től életbe lépett kettős adózást elkerülő egyezmény Magyarország és az Egyesült Arab Emírségek között.