Mi lesz veled, Bitcoin?

Az elmúlt néhány hónapokban a mennyországot és a poklot is megjárták a bitcoinnal üzletelő befektetők. A kriptodeviza rekordméretű árfolyam emelkedést és árfolyamesést is produkált ebben az időszakban. A fő kérdés most az, megmarad-e a bitcoin vagy eltűnik a süllyesztőben?

Mi a bitcoin?

A bitcoin nem más, mint egy virtuális fizetőeszköz, amely a felhasználók között gyakorlatilag díjtalan, azonnali pénzmozgást garantál. Ezek az úgynevezett kriptovauták nem tartoznak egyetlen ország hatóságának, jegybankjának a felügyelete alá sem, így nem vonatkozik rájuk se garanciális, se kárviselési szabály, amely visszaélés, lopás esetén védené a felhasználókat. A bitcoin keletkezését, árfolyamának alakulását tehát központi szervezet nem irányítja és nem ellenőrzi. A bitcoin, és az összes többi kritprovaluta, rendkívül volatilis, vagyis árfolyamuk nagyon érzékeny a piaci és politikai körülményekre, így az változékony és kissé kiszámíthatatlan. Szakértők szerint a kriptovaluták használata éppen ezért igen kockázatos.

Fekete évkezdet

Az év első pár hónapja nem a bitcoin időszaka volt. Árfolyama óriásit esett, járt 9 ezer dollár közelében. Utoljára 2017 novemberében volt 10000 dollár alatt. Azóta kicsit magához tért és sikerült megkapaszkodnia 11 ezer dollár körüli szinten. A drasztikus mélyrepülés hátterében többek között az állhat, hogy a kínai és a dél-koreai hatóságok is a bitcoin kereskedelemre vonatkozó szabályozás szigorítására készülnek. Kínában tavaly óta már be vannak tiltva a kriptodeviza tőzsdék, és a bányákat is bezárták. Magánszemélyek azonban még szabadon kereskedhetnek vele, vagyis az alternatív kereskedési platformok igen aktívak az országban. A dél-koreai pénzügyminiszter ugyanakkor közölte, hogy megvan az esély arra, hogy az országban betiltsák a kripto-tőzsdéket. A lépést az irracionális piaci spekulációval indokolta, hozzátéve, hogy komoly egyeztetések folynak a minisztériumok között az ügyben. Mivel Dél-Korea a harmadik legnagyobb kriptovaluta piac, ezért a nem csoda, hogy a miniszteri nyilatkozat hatására zuhanásba kezdett a bitcoin. Ázsiában egyébként már beindult a kripto-bűnözés, 2017 júliusában például több mint 30 ezer Bitthumb fiókot törtek fel, hogy bitcoint lophassanak. Hogy pontosan mennyit tulajdonítottak el, azt nem hozták nyilvánosságra. Érthető tehát, hogy az országok szigorítanák a szabályozást.

Mit hoz a jövő?

A korábban említett volatilitás miatt nehéz megjósolni, hogy mit hoz a jövő. A Fundstrat Advisor egyik szakértője szerint a bitcoin árfolyama idén még duplázhat, s elérheti a 25 ezer dolláros szintet is; szerinte 2020-ra 125 ezer dollár is látótávolságba kerülhet. A kevésbé optimista hangok szerint az elmúlt hónapok eseményei azt igazolják, hogy a kriptodevizák átmeneti szárnyalása nem más, mint egy lufi, hiszen ezeknek a valutáknak szerintük nincs valós értékük.

Korábbi bejegyzések

Vízumeljárás az Egyesült Arab Emírségekben

Helyi befektetői vízumot (Investor VISA) legegyszerűbben, akkor tudunk szerezni, ha céget alapítunk valamelyik szabadkereskedelmi zóna egyikében. Itt szerencsére lehetőség van, hogy 100%-ban külföldi tulajdonban legyen a társaságunk.

Bővebben >>>

Vizsgálat a holland ABN Amro Bank ellen

A feltételezések szerint a holland pénzintézet nem megfelelő gondossággal világította át az ügyfeleit és elmulasztotta a gyanús tranzakciók jelentését. A Deutsche Bankot pedig már meg is vádolták pénzmosással. A holland…

Bővebben >>>

Vita a ciprusi-orosz adómegállapodásról

A ciprusi kormányt teljesen váratlanul érte, hogy Oroszország megszüntetné a két ország közötti kettős adóztatásról szóló megállapodást. A Reuters arról számolt be, hogy a Putyin kormánya úgy véli, hogy az…

Bővebben >>>