Már csak öt ország van az EU-s feketelistán

Az EU pénzügyminiszteri tanácsa friss bejelentése szerint Namíbia is lekerült az adóparadicsom listáról, így már csak 5 állam található ott. Az EU megítélése szerint tehát egyre kevesebb az adóparadicsom, a kritikusok szerint azonban az az uniónak a saját háza táján is ideje lenne sepregetnie.

Namíbia lekerült az Európai Unió adóparadicsomokról összeállított, már csak öt ország nevét tartalmazó feketelistájáról – közölte az uniós pénzügyminiszteri tanács, miután az afrikai állam új kötelezettségvállalásokat jelentett be.

Mint ismeretes, az EU tavaly decemberben fogadta el a listát, melyre az adóelkerülés ellen nem eléggé hatékonyan fellépő államok kerültek fel, miután közel egy év párbeszéd után sem voltak hajlandók megfelelő együttműködésre. Az eredetileg tizenhét nevet tartalmazó feketelistáról több állam – például Dél-Korea, Makaó, az Egyesült Arab Emírségek, Mongólia, Panama és Tunézia – gyorsan lekerült.

A törölt országok átkerülnek az úgynevezett szürkelistára. Ezen most nagyjából ötven olyan állam szerepel, amely ígéretet tett rá, hogy összhangba hozza szabályait az uniós normákkal. A feketelistán már csak Amerikai Szamoa, az Amerikai Virgin-szigetek, Guam, Szamoa, valamint Trinidad és Tobago maradt.

Összesen 65 ország és terület már aktívan együttműködik az EU-val a jó adóügyi kormányzási normák megvalósításán, ez nagyon pozitív eredmény – írja közleményében a Európa Tanács sajtószolgálata.

A tanácsot többen is bírálták amiatt, hogy annyira fellazította az Európai Bizottság által javasolt kritériumrendszert, hogy az EU egyetlen országa sem kerülhetett fel a listára, de most újra napirendre kerülhet a kérdés. Az Oxfam még tavaly novemberben tette közzé a tanulmányát https://www.oxfam.org/en/research/blacklist-or-whitewash-what-real-eu-blacklist-tax-havens-should-look, amely szerint ha az EU saját tagállamaira is alkalmazná azokat a szempontokat, amelyek alapján a listát összeállították, akkor Hollandia, Írország, Luxemburg és Málta is szégyenpadra kerülne.

A kritikusok szerint az EU-nak rendelkezésére állnak azok az eszközök, amelyek segítségével egyszer s mindenkorra véget vethetne az olyan jellegű adóelkerüléseknek, amelyeket korábban a Panama Papers vagy a Paradise Papers kiszivárogtatásokon keresztül lepleztek le, csupán politikai akaratra lenne hozzá szükség.

Elemzések szerint az adóparadicsomok működése, illetve működtetése, gátat szab az országok fejlődésének, szegénységet és egyre növekvő jövedelemkülönbségeket okoz. Az Oxfam szervezet számításai szerint a fejlődő országok gazdaságát 170 milliárd dollártól fosztja meg az adóelkerülés e módja. 100 milliárd dollárból szerintük 124 millió gyermek oktatását lehetne biztosítani és további 8 millió gyermekhalált lehetne ebből az összegből megakadályozni.

 

Korábbi bejegyzések

Vízumeljárás az Egyesült Arab Emírségekben

Helyi befektetői vízumot (Investor VISA) legegyszerűbben, akkor tudunk szerezni, ha céget alapítunk valamelyik szabadkereskedelmi zóna egyikében. Itt szerencsére lehetőség van, hogy 100%-ban külföldi tulajdonban legyen a társaságunk.

Bővebben >>>

Vizsgálat a holland ABN Amro Bank ellen

A feltételezések szerint a holland pénzintézet nem megfelelő gondossággal világította át az ügyfeleit és elmulasztotta a gyanús tranzakciók jelentését. A Deutsche Bankot pedig már meg is vádolták pénzmosással. A holland…

Bővebben >>>

Vita a ciprusi-orosz adómegállapodásról

A ciprusi kormányt teljesen váratlanul érte, hogy Oroszország megszüntetné a két ország közötti kettős adóztatásról szóló megállapodást. A Reuters arról számolt be, hogy a Putyin kormánya úgy véli, hogy az…

Bővebben >>>