Málta ringbe száll

A világban több állam – köztük Magyarország is – kínál befektetésért cserébe letelepedést. A verseny ebben a szolgáltatásban is élénkülni látszik.

Új programmal szeretné magához édesgetni a tehetős külföldieket Málta. A szigetország törvényhozó testülete tavaly nyáron új letelepedési program elindításáról határozott. Az a külföldi, aki 250 ezer euróért bármilyen 5 éves futamdejű államkötvényt vásárol, majd kifizet további 30 ezer eurót a máltai államnak és évente 10 ezer euróért hajlandó lakást bérelni Máltán, minden további feltétel nélkül letelepedési engedélyhez vagyis schengeni vízumhoz juthat.

A program csak nemrégiben élesedett, így eredményességéről nem lehet tudni. Egy azonban biztos, hogy a hasonló megoldásoknak elég komoly konkurenciát jelenthet. Vegyük például a Magyarország által működtetett hasonló programot. Első ránézésre a máltai ajánlat máris jobb, hiszen nálunk 300 ezer euróért lehet letelepedési kötvényt vásárolni. Ezen felül csaknem kétszer annyit, alsó hangon kétszer annyit, 50-60 ezer eurót kell fizetni a kötvények forgalmazásáért felelős vállalkozásoknak, mint amennyit a máltai állam kér. A két ajánlatban nincs különbség atekintetben sem, hogy mindkét állam bjelentett lakcímet vár el a kötvények vásárlóitól.

A fentieket alapul véve látható, hogy a lakhatással kapcsolatos kiadásokkal nem számolva a máltai letelepedési kötvény 70-80 ezer euróval olcsóbb, mint a magyar. Ráadásul Málta további előnye az, hogy az ország az euróövezet tagja, míg Magyarország nem az.

A máltai kötvények előnye az is, hogy piaci áron kerülnek forgalomba és kamatait a tulajdonos kapja. A magyar letelepedési kötvények kamatozása a máltainál jóval kedvezőbb, a piaci átlag két és félszerese, csakhogy ez a bevétel a kötvényeket forgalmazó vállalkozásokat illeti és nem a kötvények gazdáját. Azért a máltai programnak is vannak hátulütői. A letelepedési kötvényt megvásárlónak meg kell jelenni a máltai hatóságok előtt és legalább 100 ezer eurós éves jövedelmet kell igazolnia.

Nagy kérdés, vajon Málta lépése mennyire lesz sikeres és ha beválik az ötlet, akkor arra hogya reagál majd a többi letelepedési kötvényt forgalmaz ország?

Korábbi bejegyzések

Vízumeljárás az Egyesült Arab Emírségekben

Helyi befektetői vízumot (Investor VISA) legegyszerűbben, akkor tudunk szerezni, ha céget alapítunk valamelyik szabadkereskedelmi zóna egyikében. Itt szerencsére lehetőség van, hogy 100%-ban külföldi tulajdonban legyen a társaságunk.

Bővebben >>>

Vizsgálat a holland ABN Amro Bank ellen

A feltételezések szerint a holland pénzintézet nem megfelelő gondossággal világította át az ügyfeleit és elmulasztotta a gyanús tranzakciók jelentését. A Deutsche Bankot pedig már meg is vádolták pénzmosással. A holland…

Bővebben >>>