Katar várja a dolgozni vágyó külföldieket, de nem kér a bitcoinból

A GCC országok közül (Öböl Menti Együttműködési Tanács) közül Katar az első, amely az ott dolgozó külföldieknek állandó tartózkodási engedélyt biztosít, korlátozott mennyiségben, éves kvóta alapján.

A lépést Emir Sheikh Tamim bin Hamad Al Thani jelentette be, miután rendeletbe is foglalták azt. A döntés szerint évi 100 külföldi munkavállaló (expat) juthat állandó tartózkodási engedélyhez, és azon felül még az állam bőkezű társadalombiztosítási rendszerét is élvezhetik a kiválasztottak.

Katar évtizedek óta kizárólag az állampolgároknak biztosított kedvezményeket, külföldiek nem is álmodhattak ilyesmiről. Most azonban az ország mindent meg akar tenni azért, hogy a külföldi munkavállalókat maradásra bírja, hiszen a környező országok (Szaúd-Arábia, Bahrein, Egyesült Arab Emírségek és Egyiptom) bojkottja nehéz helyzetbe hozta az országot.

A döntést nem fogadta mindenki kitörő lelkesedéssel, annak ellenére, hogy csak az országban dolgozó expatok nagyon kis százalékát érinti, hiszen az országban több mint 90 százalék a külföldi munkavállalók aránya, vagyis a 2,7 millió ott élő nagy része expat.

Az állandó tartózkodás engedély megszerzését szigorú szabályokhoz kötik. A Katarban született külföldi állampolgárnak folyamatosan 10 évet kell az országban élnie. Azoknak, akik külföldön születtek, 20 év tartózkodást kell igazolniuk, illetve minimális arab nyelvtudás is szükséges lesz.

További érdekesség, hogy 2018. februárjában a katari központi bank arra kérte a helyi bankokat, tőzsdéket, egyéb pénzügyi intézményeket, hogy ne kereskedjenek a bitcoinnal. Az ország központi bankja azt kérte az intézményektől, hogy ne váltsák fel ezt a kriptovalutát más kriptopénzre sem, ne küldjenek vagy fogadjanak el tranzakciókat bitcoinban. A szabályt megszegőkkel szemben pedig szankciókat is belengetett. Tudván, hogy Katar világ legnagyobb cseppfolyósított földgáz-exportőre, ez a döntés nagy jelentőséggel bír.

Korábbi bejegyzések

Vízumeljárás az Egyesült Arab Emírségekben

Helyi befektetői vízumot (Investor VISA) legegyszerűbben, akkor tudunk szerezni, ha céget alapítunk valamelyik szabadkereskedelmi zóna egyikében. Itt szerencsére lehetőség van, hogy 100%-ban külföldi tulajdonban legyen a társaságunk.

Bővebben >>>

Vizsgálat a holland ABN Amro Bank ellen

A feltételezések szerint a holland pénzintézet nem megfelelő gondossággal világította át az ügyfeleit és elmulasztotta a gyanús tranzakciók jelentését. A Deutsche Bankot pedig már meg is vádolták pénzmosással. A holland…

Bővebben >>>