Itt a montenegrói aranyútlevél!

Montenegró elindította „aranyútlevél” programját, melynek értelmében a következő három évben 2000 külföldi kaphat állampolgárságot befektetésért cserébe. A cél itt is – mint mindenhol, ahol ilyen, vagy hasonló program létezik-, a gazdaság felpörgetése.

Egy montenegrói útlevél nem rossz befektetés. A Passport Index szerint a montenegrói a világ 27. legértékesebb útlevele, 117 országba lehet vele vízummentesen utazni. A kormány közleménye szerint a jelölteknek az alábbiakat kell vállalnia: 100 ezer eurós támogatás az elmaradott, szegény közösségnek, illetve vagy 250 ezer eurót kell fejlesztési céllal befektetni az ország északi és középső térségében, vagy 450 ezer eurót a fővárosban, Podgoricában, vagy a tengerpart mentén. A bejelentéssel egy időben írták ki azt a tendert is, amelyben a jelöltek kötelező átvilágítását végző ügynökséget keresik.

Az EU szerint ugyanakkor az aranyvízum a bűn melegágya, ami azért is érdekes, mert az EU-s országok közül jelenleg 13 kínál aranyvízum programot. Az uniós parlament már 2014 januárjában elítélte az egyes tagállamokban működő aranyvízum-programokat, amelyek közvetve vagy közvetlenül uniós állampolgárságot árulnak nem uniós személyek számára. Ennek folyományként az EP képviselők egy csoportja tavaly májusban elég egyértelműen bírálta a számos európai országban (köztünk hazánkban is) működő programokat.

Az EP képviselők egy része szerint a befektetésért cserébe uniós állampolgárságot vagy letelepedési engedélyt biztosító tagországi vízumrendszerek a korrupció melegágyának tekinthetőek. Az ellenzők szerint ezek a programok kiskaput nyitnak a pénzmosás és az adóelkerülés felé, és veszélyeztetik a belső határellenőrzés nélküli schengeni övezetet. Sokan úgy gondolják, hogy a rendszer ellentétes az unió értékeivel. A képviselők nagyobb átláthatóságot és szigorúbb ellenőrzést sürgetnek.

Korábbi bejegyzések

Vízumeljárás az Egyesült Arab Emírségekben

Helyi befektetői vízumot (Investor VISA) legegyszerűbben, akkor tudunk szerezni, ha céget alapítunk valamelyik szabadkereskedelmi zóna egyikében. Itt szerencsére lehetőség van, hogy 100%-ban külföldi tulajdonban legyen a társaságunk.

Bővebben >>>

Vizsgálat a holland ABN Amro Bank ellen

A feltételezések szerint a holland pénzintézet nem megfelelő gondossággal világította át az ügyfeleit és elmulasztotta a gyanús tranzakciók jelentését. A Deutsche Bankot pedig már meg is vádolták pénzmosással. A holland…

Bővebben >>>