Hol tároljuk aranykészletünket? Adunk 5 tippet!

A mai világban rendkívül könnyű aranytömböt vásárolni, hiszen számtalan szolgáltató áll rendelkezésünkre, akik akár házhoz is szállítják a nemesfémet. A gondok azonban itt kezdődnek: hol tároljuk a nemesfémet? Lássuk az ehhez legkedvezőbb feltételeket kínáló 5 országot!

Új Zéland:

Az Isten háta mögött lévő, angol nyelvű ország abból a szempontból tökéletes választás, hogy mindentől messze van. Nem kell tartanunk attól, hogy az időjárás vagy a politikai bizonytalanság miatt veszélybe kerül aranybefektetésünk. Az új-zélandi adók nem éppen a legalacsonyabbak, ám a kormány rendkívül befektetőbarát, így nem kell attól tartanunk, hogy elkobozza az aranykészletünket. Ha már mindenképpen egy biztonságos szigeten szeretnénk tárolni az aranyunkat, akkor inkább tegyük ezt Új-Zélandon, mint Nagy-Britanniában!

Kajmán-szigetek:

Az USA-ból és Kanadából érkező befektetőknek közel van, de Európából meglehetősen nehéz oda eljutni. Cserébe viszont versenyképes árakon kínálják szolgáltatásukat a fizikai aranyba fektetők számára. Van olyan ajánlat is, ahol 6 hónapi ingyen tárolják a tömböket. Vonzó lehet a befektetők számára a jogrend is, amely jóval szilárdabb és egyértelműbb, mint a befektetők körében szintén népszerű Panamáé. A bökkenő csupán annyi, hogy a Kajmán-szigeteken a bankok meglehetősen magas minimumletétet követelnek. A másik gond az lehet, hogy brit tengerentúli területről van szó, így az anyaország elvileg beleszólhat az ott folyó üzletmenetbe. Ez azonban inkább elvi lehetőség semmint valós veszély. Ráadásul a Brexit miatt a beavatkozás esélye jelentősen csökkent.

Svájc:

Ha egy átlagembert kérdeznénk arról, hova tenné az aranytömbjeit, minden bizonnyal az alpesi országot választaná. Kétségbevonhatatlan tény, hogy e célra Svájc igenis alkalmas, hiszen itt a legmagasabb az egy főre jutó arany aránya. Csakhogy az elmúlt években a pénz elkezdett elvándorolni Svájcból. Ez nem is csoda, hiszen a költségek itt magasak és a szolgáltatások köre is meglehetősen szűkre szabott. Svájcban a régi, konzervatív befektetési politikát alkalmazzák, így tőkeáttételes befektetésekre vagy hitelnyújtásra nem nagyon van lehetőség. Ám ne feledkezzünk meg arról, hogy Svájcban nincs valuta és nemesfém kiviteli korlátozás, így aranybefektetésünket rendkívül előnyös feltételekkel tudjuk kezelni.

Ausztria:

Míg Svájc feladta a banktitkainak őrzését, Ausztria az Európai Unió egyetlen tagállamaként keményen harcol annak megtartásáért, de úgy tűnik, hogy ezt csak az arany vonatkozásában tudja csak elérni. Ráadásul Ausztria az egyetlen hely a világon, ahol névtelenül tárolhatjuk az aranyat. Ehhez elég egy széfet bérelni valamelyik banknál. Igaz, ez nem éppen a legolcsóbb megoldás. Az is Ausztria mellett szól, hogy az ott elhelyezett arany Európában, ráadásul az unión belül marad, így könnyen hozzáférhetünk a vagyonunkhoz.

Szingapúr:

A Délkelet-ázsiai szigetország az Új-Zélandhoz hasonló földrajzi előnyöket és a magas szintű szolgáltatásokat egyesíti magában az aranybefektetők számára. bátran állíthatjuk, hogy az aranytárolási iparág legnagyobb újításai mind-mind Szingapúrhoz köthetőek. Amíg Európában az aranyat afféle „befektetési parkolópályaként” kezelik és nem nagyon adják-veszik, addig itt imádják a nemesfémeket. Ha valaki vesz egy ezüstérmét máris szívesen nyitnak neki fiókot. Mindezt könnyen, gyorsan és olcsón. Vannak szolgáltatók, ahol az arany tárolása induló költsége mindössze 20 dollár. Sőt. Ázsiában, ha valaki csak ül az aranyán, akkor a bankok általában megkérdik: mi az oka a tétlenségnek? A nemesfémek tárolására valóságos iparág épült arrafelé számtalan szolgáltatóval és újabbnál újabb megoldásokkal. Az aranybefektetők listáján mindenképpen Szingapúré az első hely. Nem azért, mert itt a legolcsóbb és legbiztonságosabb tárolni a nemesfémvagyont, hanem mert az aranyhoz kapcsolódó befektetési innováció területén a városállam világelsőnek számít.

Korábbi bejegyzések

Vízumeljárás az Egyesült Arab Emírségekben

Helyi befektetői vízumot (Investor VISA) legegyszerűbben, akkor tudunk szerezni, ha céget alapítunk valamelyik szabadkereskedelmi zóna egyikében. Itt szerencsére lehetőség van, hogy 100%-ban külföldi tulajdonban legyen a társaságunk.

Bővebben >>>

Vizsgálat a holland ABN Amro Bank ellen

A feltételezések szerint a holland pénzintézet nem megfelelő gondossággal világította át az ügyfeleit és elmulasztotta a gyanús tranzakciók jelentését. A Deutsche Bankot pedig már meg is vádolták pénzmosással. A holland…

Bővebben >>>

Vita a ciprusi-orosz adómegállapodásról

A ciprusi kormányt teljesen váratlanul érte, hogy Oroszország megszüntetné a két ország közötti kettős adóztatásról szóló megállapodást. A Reuters arról számolt be, hogy a Putyin kormánya úgy véli, hogy az…

Bővebben >>>

Viszlát 500 eurós!

A nagy címletű és nagy értékű bankjegyek nagy kockázatot jelentenek, ezért betiltaná az 500 eurós bankjegyeket és felső értékhatárt szabna a készpénzben történő kifizetések számára a holland-, a belga-, a…

Bővebben >>>