Európai Parlament: védelem az adócsalások leleplezőinek

Eddig nem volt EU-s szabályozás arra vonatkozóan, hogy milyen védelem, sőt, egyáltalán bármilyen védelem megillesse azokat, akik lefülelnek egy adócsalást vagy egyéb visszaélést. Április közepén azonban nagy többséggel megszavazta az Európai Parlament, hogy EU-szerte erős és egységes védelem illesse meg a visszaéléseket leleplezőket.

A visszaélések leleplezőinek sokszor komoly szankciókkal kellett szembenézniük, úgy, mint fenyegetések, elbocsátás, zsarolás. Eddig csak tíz tagállam nyújtott védelmet a közérdekű bejelentők számára, többek között hazánk is. Ha ezek az emberek nem vállalták volna a kockázatot, akkor sosem derült volna fény a Pwc-hez köthető LuxLeaks-re, a több millió offshore ügyletet feltáró és számos hírességet lebuktató Paradise-papers-re, illetve Panama-iratok is rejtve maradtak volna. Friss ügy a Danske-bank esete, ami lassan az utóbbi évek egyik legdurvább európai pénzmosási botrányává növi ki magát, ami szintén egy ilyen bejelentésből pattant ki.

Az új szabályozást két éven belül minden tagállamnak be kell vezetnie. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy minden közérdekű bejelentőnek magas szintű védelmet kell garantálni, és biztonságos bejelentési csatornát kell biztosítani, munkahelytől és beosztástól függetlenül. Az 50 főnél nagyobb létszámú cégeknek biztosítaniuk kell egy olyan belső csatornát, ahol az alkalmazottak jelezhetik a visszaéléseket. Egyébként sok multinacionális vállalatnál ez már jelenleg is kötelező belső előírás. Fontos hozzátenni, hogy a bejelentőnek nem kötelező ezt a belső csatornát használnia elsőnek, fordulhat közvetlenül a hatóságokhoz, sőt a sajtóhoz is, mindezt anélkül, hogy bármilyen retorzió érné.

A rendelkezés célja az, hogy hatékonyabban lehessen fellépni a vállalati adóelkerülés, illetve az emberek egészségét és a környezetet veszélyeztető folyamatok ellen.

Korábbi bejegyzések

Vízumeljárás az Egyesült Arab Emírségekben

Helyi befektetői vízumot (Investor VISA) legegyszerűbben, akkor tudunk szerezni, ha céget alapítunk valamelyik szabadkereskedelmi zóna egyikében. Itt szerencsére lehetőség van, hogy 100%-ban külföldi tulajdonban legyen a társaságunk.

Bővebben >>>

Vizsgálat a holland ABN Amro Bank ellen

A feltételezések szerint a holland pénzintézet nem megfelelő gondossággal világította át az ügyfeleit és elmulasztotta a gyanús tranzakciók jelentését. A Deutsche Bankot pedig már meg is vádolták pénzmosással. A holland…

Bővebben >>>