Előrelépés a pénzmosás elleni küzdelemben

Nagyon fejlődött Magyarország a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása elleni küzdelem terén 2018-ban az Európa Tanács Pénzmosás és Terrorizmus-finanszírozás Elleni Szakértői Bizottsága (Moneyval) szerint. A friss jelentésben Magyarország a 2017-es „részlegesen megfelel” kategóriából a „nagyrészt megfelel” kategóriába került két területen is.

Hazánk 2016 az úgynevezett fokozott nyomon-követési eljárásba került, amely a magyar intézkedések hatékonyságát ellenőrzi, illetve azt, hogy azok mennyire felelnek meg az ajánlásoknak. A magyar hatóságok folyamatosan, írásban rögzítik a fejleményeket, a tanácsi bizottság pedig elemezi ezeket. Megvizsgálták továbbá a 2016 óta elért eredményeket a pénzmosás és terrorizmus finanszírozása elleni küzdelem területén fő standardalkotó, informális nemzetközi szervezet, az úgynevezett Pénzügyi Akciócsoport (FATF) ajánlásaival kapcsolatban is.

A Moneyval értékelésében Magyarország egyrészt a terrorizmus finanszírozásával kapcsolatos bűncselekmények szankcionálására vonatkozó ajánlás tekintetében lépett előre a „nagyrészt megfelel” kategóriába. Ez az ügyfelük nevében és javára bármilyen pénzügyi vagy ingatlanügyletben eljáró, de nem pénzügyi szolgáltatást nyújtó vállalkozások vagy természetes személyek (pl. pénzváltók, közjegyzők, ügyvédek, ingatlanügynökök) munkájának szabályozására és felügyeletére vonatkozik.

Ezen felül a tömegpusztító fegyverek elterjedésének és finanszírozásának megakadályozásával kapcsolatos ajánlás tekintetében is „nagyrészt megfelelt” minősítést kapta hazánk. A 18-as számú, a pénzintézetek és külföldi fiókjaik, valamint leányvállalataik terrorizmusfinanszírozást ellenőrző programjaira vonatkozó ajánlások tekintetében Magyarország a részben megfelelt kategóriába került, a titkos adatok áramlása és az adatvédelem tekintetében a nagyrészt megfelel korábbi minősítés változatlan maradt.

A bizottság továbbra is fenntartja a fokozott nyomon-követési eljárást hazánk esetén, melynek értelmében 2019 decemberében Magyarországnak újabb jelentést kell tennie a fejleményekről.

Korábbi bejegyzések

Vízumeljárás az Egyesült Arab Emírségekben

Helyi befektetői vízumot (Investor VISA) legegyszerűbben, akkor tudunk szerezni, ha céget alapítunk valamelyik szabadkereskedelmi zóna egyikében. Itt szerencsére lehetőség van, hogy 100%-ban külföldi tulajdonban legyen a társaságunk.

Bővebben >>>

Vizsgálat a holland ABN Amro Bank ellen

A feltételezések szerint a holland pénzintézet nem megfelelő gondossággal világította át az ügyfeleit és elmulasztotta a gyanús tranzakciók jelentését. A Deutsche Bankot pedig már meg is vádolták pénzmosással. A holland…

Bővebben >>>