Elfogadták az Adókikerülés Elleni Direktíva kiegészítéseit

A hazai vállalkozásokat is jelentős mértékben érinti az Adókikerülés Elleni Direktíva (ATAD) és annak módosítása (ATAD 2). A legjelentősebb változást a kamatlevonhatósági szabályok módosulása okozza. Az első kört idén év végéig kell átültetniük a tagországoknak a nemzeti jogba, míg a módosításokat 2020 január 1-ig.

Az Európai Bizottság által 2016-ban kidolgozott Adókikerülés Elleni Direktívát („ATAD” vagy „Direktíva”)tehát idén december 31-ig kell a tagállamoknak a nemzeti jogba átültetniük. A Direktíva többek között a kamatlevonhatósági szabályokat is módosítja, ami, számos egyéb mellett a hazai vállalkozásokat is érinti. Az ATAD által javasolt kamatlevonhatósági korlát az EBITDA-hoz, vagyis a kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredményhez köti az adózási szempontból levonható kamat mértékét. Fontos továbbá, hogy az ATAD a pénzügyi intézményeknek fizetett kamat kapcsán elszámolt ráfordítást is bevonja a korlátozások körébe.

Amennyiben az ATAD szabályait változatlan formában ültetik át a nemzeti jogba, a magyar társaságok 2019. január 1-től csak EBITDA-juk 30 százalékáig érvényesíthetik adózási szempontból az egyébként elszámolt kamatráfordításokat.

A módosítások mellett ATAD számos mentességi jogcímet, illetve kedvezményt tartalmaz, ami jó hír, de ezek csak opcionálisak a tagországokra nézve, azaz a tagállamok kezében a döntés, hogy alkalmazzák-e ezeket vagy sem. Ilyen mentesség például, hogy a cégek az EBITDA mértékétől függetlenül adózási szempontból 3 millió euró összegig érvényesíthetik a kamatköltségeiket. Ezen felül a tagországok mentesíthetik azokat a kamatokat, amelyek 2016. június 17. előtti kölcsönszerződésekhez kapcsolódnak.

Az európai gyakorlat azt mutatja, hogy azokban az országokban, ahol körültekintő felkészülés és társadalmi egyeztetés előzte meg az átállást, az adózóknak lényegesen kevesebb bizonytalansággal kellett szembenézniük. Mindenképpen érdemes követni az ATAD hazai bevezetésével kapcsolatos friss híreket, mert a bevezetést követő időszak mindig számos kérdést vet fel. Az előzetes információk szerint őszi adócsomagból ismerhető meg, hogy Magyarország mely mentességeket vezeti be, hiszen ezek a kedvezmények döntő fontosságúak lehetnek az egyes társaságok működésére és adózására nézve.

Korábbi bejegyzések

Vízumeljárás az Egyesült Arab Emírségekben

Helyi befektetői vízumot (Investor VISA) legegyszerűbben, akkor tudunk szerezni, ha céget alapítunk valamelyik szabadkereskedelmi zóna egyikében. Itt szerencsére lehetőség van, hogy 100%-ban külföldi tulajdonban legyen a társaságunk.

Bővebben >>>

Vizsgálat a holland ABN Amro Bank ellen

A feltételezések szerint a holland pénzintézet nem megfelelő gondossággal világította át az ügyfeleit és elmulasztotta a gyanús tranzakciók jelentését. A Deutsche Bankot pedig már meg is vádolták pénzmosással. A holland…

Bővebben >>>