Cristiano Ronaldo adócsaló

Felfüggesztett börtönbüntetést és 18,8 millió euró büntetést kapott adócsalás miatt az ötszörös aranylabdás focista, Cristiano Ronaldo. Nem ő az első, és nem is az utolsó labdarúgó akit adócsalás miatt marasztaltak el.

A spanyol ügyészség még 2017 júniusában indított vizsgálatot a ma már a Juventusban focizó Ronaldo ellen, mert szerintük 2011 és 2014 között a Real Madrid játékosaként 14,76 millió euró adót nem fizetett be. Egy üzleti vállalkozás segítségével ugyanis szándékosan elrejtette a személyéhez fűződő kereskedelmi jogok értékesítéséből származó jövedelmét.

A Ronaldo által befizetett összegben az adóhátralék összegén kívül tetemes bírság és a kétéves börtönbüntetést kiváltására szolgáló pénz is benne van. Az ítélet azonban aligha rengeti meg a játékos anyagi helyzetét, hiszen csak a fociból származó fizetése 30 millió euró évente. Emellett azonban Ronaldo ismert reklámszereplő is, dolgozott az Armani-val, a Nike-kal és sok más világcéggel is. Becslések szerint éves bevétele mindennel együtt 90 millió dollár körül van.

Ám nem Ronaldo az egyetlen labdarúgó, aki így járt. Nagy riválisa, az FC Barcelona sztárja Lionel Messi 2017 nyarán 21 hónapos börtönbüntetést kapott, mert 2007 és 2009 között nem fizetett be 4,1 millió euró adót. Az argentin játékos Ronaldohoz hasonlóan megváltotta börtönbüntetését, amiért 252 ezer eurót fizetett. A vizsgálatok tovább folynak. Olyan sztárok érintettek ebben, mint Luka Modric, Marcelo Vieira, Alexis Sánchez, Ricardo Carvalho, Ángel Di Maria, Javier Mascherano, Radamel Falcao vagy Fábio Coentrao.

Korábbi bejegyzések

Vízumeljárás az Egyesült Arab Emírségekben

Helyi befektetői vízumot (Investor VISA) legegyszerűbben, akkor tudunk szerezni, ha céget alapítunk valamelyik szabadkereskedelmi zóna egyikében. Itt szerencsére lehetőség van, hogy 100%-ban külföldi tulajdonban legyen a társaságunk.

Bővebben >>>

Vizsgálat a holland ABN Amro Bank ellen

A feltételezések szerint a holland pénzintézet nem megfelelő gondossággal világította át az ügyfeleit és elmulasztotta a gyanús tranzakciók jelentését. A Deutsche Bankot pedig már meg is vádolták pénzmosással. A holland…

Bővebben >>>