Célkeresztben a Facebook pénze

A Pénzügyi Akciócsoport (Financial Action Task Force, FATF) bejelentette, hogy a szervezet nyomon követi és vizsgálja a Facebook Libra nevű digitális fizetőeszközének bevezetésével kapcsolatos fejleményeket. A szervezet szerint alaposan meg kell vizsgálni, hogy a júniusban bejelentett Libra projekt milyen kockázatokat hordoz.

A FATF elnöke meg is említett néhány konkrét tényezőt. Szerinte egyértelmű, hogy a virtuális eszközökhöz kapcsolódó anonimitás a bűn melegágya és a felderített ügyek is azt támasztják alá, hogy a kriptopénzekkel kapcsolatos tranzakciókat sok esetben használják pénzmosásra, vagy egyéb illegális tevekénységre. A FATF nyár elején már kiadott egy közleményt, amelyben sürgette a kriptovaluták kibocsátásában és kereskedelmében érintett cégek szabályozását. A szervezet minden egyes országban regisztrációhoz és folyamatos ellenőrzéshez kötné a kriptovaluta-tőzsdék és az eszközök kezelőinek tevékenységét.

A júniusban bejelentett, még bőven a megjelenés előtt álló Librát éppen ezért több oldalról támadják. A Libra Association már felvette a kapcsolatot a svájci pénzügyi felügyelettel (FINMA) a fizetési rendszer engedélyeztetésével kapcsolatban. A felügyelet kijelentette, hogy ha valaha be akarják vezetni a Librát, akkor meg kell felelnie a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása elleni legmagasabb szintű előírásoknak. Svájc tehát még nem döntött, viszont Németország és Franciaország igen; egyik ország kormánya sem támogatja a digitális pénz bevezetését.

A kormány tagjai egyetértenek abban, hogy nem szabad engedélyezni magáncégek által kiadott stablecoinokat. Ezek olyan kriptovaluták, amelyek értéke a hagyományos valuták árfolyamához van kötve, ezáltal elkerülhetők a nagy árfolyamváltozások. Bruno Le Maire francia pénzügyminiszter össz-európai összefogást tartana kívánatosnak, vagyis egy, az egész Európai Unióra kiterjedő Libra-tilalmat szorgalmazna. Az, ha magánvállalkozások is kiadhatnának fizetőeszközöket, komoly zavarokat okozna a pénzügyi rendszerben, tette hozzá.

Mark Zuckerberg június közepén jelentette be hivatalosan a Libra programot. A partnerek és a támogatók között vannak az eBay, a Lyft, a Mastercard, a PayPal, a Spotify, az Uber, a Visa és a Vodafone.

Korábbi bejegyzések

Vízumeljárás az Egyesült Arab Emírségekben

Helyi befektetői vízumot (Investor VISA) legegyszerűbben, akkor tudunk szerezni, ha céget alapítunk valamelyik szabadkereskedelmi zóna egyikében. Itt szerencsére lehetőség van, hogy 100%-ban külföldi tulajdonban legyen a társaságunk.

Bővebben >>>

Vizsgálat a holland ABN Amro Bank ellen

A feltételezések szerint a holland pénzintézet nem megfelelő gondossággal világította át az ügyfeleit és elmulasztotta a gyanús tranzakciók jelentését. A Deutsche Bankot pedig már meg is vádolták pénzmosással. A holland…

Bővebben >>>