Brüsszel óvná a jó „besúgókat”

Új jogszabályt javasol az Európai Bizottság a visszaélést – például csalást, adóelkerülést, adatszivárgást vagy egyéb törvénytelenséget – bejelentő személyek védelmének megerősítésére az EU-n belül.

Az új javaslat azután született meg, hogy korrupció ellen küzdő szervezetek kritizálták az EU vezetését, amiért nem nyújtanak kellő védelmet a tudomásukra jutott törvénytelenségekről hazájukban jelentő állampolgároknak. Egy 2016-os felmérés szerint a visszaéléseket bejelentő munkavállalók 36 százalékát éri megtorlás vagy negatív diszkrimináció.

Számos közelmúltbeli botrány sohasem került volna napvilágra, ha a bejelentőknek nem lett volna bátorságuk ahhoz, hogy felemeljék a szavukat. A Luxleaks-kiszivárogtatások, a Panama-iratok vagy a Cambridge Analytica botrány is azt bizonyítják, hogy a visszaélést bejelentő személyek fontos szerepet játszhatnak a közérdeket sértő, törvénytelen tevékenységek leleplezésében és ezen keresztül a polgárok és társadalmak jólétének biztosításában.

A helyes cselekedetért nem járhat büntetés. A javaslatok az oknyomozó újságírók forrásaiként fellépő személyeket is óvnák, elősegítve a véleménynyilvánítás- és a sajtószabadság védelmét Európában – nyilatkozta Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke. Kiemelte még, hogy a javaslat azokat a felelős bejelentéseket hivatott védeni, amelyek valóban a közérdek megóvására irányulnak, ezért biztosítékokat tartalmaz a rosszindulatú vagy visszaélésszerű bejelentések visszaszorítása és a jó hírnevet érő indokolatlan károk megelőzése érdekében is. A bejelentések által érintett személyeket teljes mértékben megilleti az ártatlanság vélelme, a hatékony jogorvoslathoz való jog, a tisztességes eljárás és a védelemhez való jog – tette hozzá az alelnök.

A Bizottság javaslata nyomán minden 50 munkavállalónál több személyt foglalkoztató vagy 10 millió eurót meghaladó éves árbevétellel rendelkező vállalkozásnak biztosítania kéne olyan belső csatornákat, melyen keresztül bárki jelentheti a tudomására jutott visszaéléseket, valamint olyan mechanizmusokat is be kellene vezetni, melyek védelmet nyújtanak a számukra a kirúgásokkal, áthelyezésekkel, illetve feljelentésekkel szemben. Jelenleg az EU-n belül széttagolt és egyenlőtlen védelmet nyújtanak a visszaélést bejelentő személyeknek. Csak 10 tagállam biztosít teljes körű védelmet számukra, a többi országban ez csak részleges, csak egyes ágazatokra vagy munkavállalói kategóriákra terjed ki.

A javaslatra még rá kell bólintania az összes EU-tagállamnak, illetve az Európai Parlamentnek, mielőtt törvény lesz belőle. Az előterjesztést a Transparency International üdvözölte.

Korábbi bejegyzések

Vízumeljárás az Egyesült Arab Emírségekben

Helyi befektetői vízumot (Investor VISA) legegyszerűbben, akkor tudunk szerezni, ha céget alapítunk valamelyik szabadkereskedelmi zóna egyikében. Itt szerencsére lehetőség van, hogy 100%-ban külföldi tulajdonban legyen a társaságunk.

Bővebben >>>

Vizsgálat a holland ABN Amro Bank ellen

A feltételezések szerint a holland pénzintézet nem megfelelő gondossággal világította át az ügyfeleit és elmulasztotta a gyanús tranzakciók jelentését. A Deutsche Bankot pedig már meg is vádolták pénzmosással. A holland…

Bővebben >>>

Vita a ciprusi-orosz adómegállapodásról

A ciprusi kormányt teljesen váratlanul érte, hogy Oroszország megszüntetné a két ország közötti kettős adóztatásról szóló megállapodást. A Reuters arról számolt be, hogy a Putyin kormánya úgy véli, hogy az…

Bővebben >>>