A Starbucksnak hopp, a Fiatnak kopp

Az Európai Bíróság a Starbucksot felmentette, de a Fiatot a több tízmillió eurónyi elmaradt adó megfizetésére kötelezte. A döntés hatására a kávézólánc belekortyolhat a győzelem ízébe, az autógyár viszont begurulhat.

A még 2015-ben kezdődő ügyben az Európai Bizottság illegális állami támogatásnak minősítette azokat az adókedvezményeket, amelyeket Luxemburg nyújtott a Fiatnak, Hollandia pedig a Starbucksnak. A Bíróság 20-30 millió euróra becsülte az elmaradt adó mértékét, és elő is írta annak visszafizettetését. Az országok és a vállalatok annak idején fellebbeztek a döntés ellen és most született meg az ítélet. E szerint a luxembourgi törvényszék a Starbucks keresetének helyt adott, a Fiatét viszont elutasította. Az indoklás szerint a Fiat a valódinál lényegesen alacsonyabb adóalap után fizetett, míg a Starbucks esetén nem sikerült bizonyítani, hogy a kávézólánc tisztességtelen versenyelőnyben részesült volna. Egyik ítélet sem jogerős.

Margrethe Vestager uniós versenyjogi biztos hangsúlyozta, hogy az EU-ban mindenkinek tisztességesen kell adóznia és ez alól a multik sem kivételek. A bíróság úgy hozta meg a döntést, hogy az állami támogatásra vonatkozó szabályokat is vizsgálta, és az ilyen, vagy ehhez hasonló adóügyekben a jövőben is így fog eljárni. Az Európai Bizottság szerint az EU jogrendszere lehetőséget biztosít arra, hogy ilyen egyezségek szülessenek, de vannak olyan esetek, ahol bizonyos cégeket kiemeltként kezelnek és mesterségesen alacsonyan tartják számukra a fizetendő adó mértékét, ami viszont már törvénybe ütközik.

Korábban az Apple hasonló ügyében született döntés, melynek értelmében a tech cégnek rekordmennyiségű, 13 milliárd eurót kellene visszafizetnie Írországnak. Ott szintén fellebbeztek, a tárgyalás is lezajlott, de ítéletet még nem hoztak.

 

Korábbi bejegyzések

Vízumeljárás az Egyesült Arab Emírségekben

Helyi befektetői vízumot (Investor VISA) legegyszerűbben, akkor tudunk szerezni, ha céget alapítunk valamelyik szabadkereskedelmi zóna egyikében. Itt szerencsére lehetőség van, hogy 100%-ban külföldi tulajdonban legyen a társaságunk.

Bővebben >>>

Vizsgálat a holland ABN Amro Bank ellen

A feltételezések szerint a holland pénzintézet nem megfelelő gondossággal világította át az ügyfeleit és elmulasztotta a gyanús tranzakciók jelentését. A Deutsche Bankot pedig már meg is vádolták pénzmosással. A holland…

Bővebben >>>