50 milliárd eurót tesznek zsebre az áfacsalók évente

Évente 50 milliárd eurót vesznek ki Európa zsebéből az adócsalók – állítja a Grand Theft Europe. Az úgynevezett körhintacsalásban magyar cégek is érintettek.

A Grant Theft Europe egy európai tényfeltáró projekt, amelyben 35 sajtóorgánum 63 újságírója vett részt a kontinens összes országából. A közös munkát a német Correctiv non-profit szerkesztőség fogta össze. Magyarországról a Direkt36 vett részt a kezdeményezésben. A bevont szerkesztőségek több, mint 315 ezer oldalnyi iratköteget nyálaztak át, ezek nagyrészt nyomozati anyagok, lehallgatott telefonbeszélgetések és e-mailek voltak.

A Direkt36 szerint az a legnagyobb probléma, hogy a határokon átívelő áfacsalások egyidősek az Európai Unió jelenlegi áfarendszerével, amelyet 1993-ban, az akkori tervek szerint csak ideiglenesen vezettek be. Ehhez képest ez az átmeneti megoldás már több, mint 25 éve van érvényben, az újabb és újabb reformok pedig nem váltják be a hozzájuk fűzött reményeket.

Arra is fény derült, hogy a leggyakrabban előforduló áfacsalási módszer az úgynevezett körhintacsalás. Ez jellemzően úgy zajlik, hogy egy nemzetközi cégháló egy vagy több tagja még az áfa megfizetése előtt eltűnik, míg a hálózat más tagjai be sem fizetett adót igényelnek vissza

Ezt úgy tehetik meg, hogy a már említett, nem túl korszerű 1993-as szabályok szerint az egyes EU-tagállamokban működő cégek közti nemzetközi kereskedelem során nem kell általános forgalmi adót fizetni. A bűnszervezetek pedig ezt használják ki.

A szakértők szerint a megoldás az lenne, ha ez EU-tagállamok rendelkeznének egy egységes rendszerrel, amelyben az egyes hatóságok valós időben figyelhetnék meg az unióban végbemenő gyanús tranzakciókat. Ennek bevezetése napirenden van, de nem lesz könnyű átvinni a jogalkotási folyamaton, mert az elfogadáshoz tagállamok egyhangú döntése szükséges. Ez pedig valószínűleg nem fog menni.

Az Európai Bizottság ezen kezdeményezése a „Single VAT Area” (egységes áfaterület), amint még 2017-ben jelentettek be. A javaslat, azon felül, hogy egységesítené és egyszerűsítené a belföldi és a határokon átnyúló ügyletek adózási szabályait, azt is előírná, hogy a tagországok közti termékértékesítéskor is kellene áfát fizetni, mégpedig az értékesítő tagállamában, a fogyasztó tartózkodási helyétől függetlenül. A bevezetést 2022-re tervezi az EU.

Korábbi bejegyzések

Vízumeljárás az Egyesült Arab Emírségekben

Helyi befektetői vízumot (Investor VISA) legegyszerűbben, akkor tudunk szerezni, ha céget alapítunk valamelyik szabadkereskedelmi zóna egyikében. Itt szerencsére lehetőség van, hogy 100%-ban külföldi tulajdonban legyen a társaságunk.

Bővebben >>>

Vizsgálat a holland ABN Amro Bank ellen

A feltételezések szerint a holland pénzintézet nem megfelelő gondossággal világította át az ügyfeleit és elmulasztotta a gyanús tranzakciók jelentését. A Deutsche Bankot pedig már meg is vádolták pénzmosással. A holland…

Bővebben >>>