2013. október 1-3 között a Crystal Worldwide cégcsoport kiállítóként részt vett a BUSINESS EXPO-n a pénzügyi és jogi szolgáltatások területén

A BUSINESS EXPO, Magyarország első, kifejezetten a kis-, és középvállalkozásoknak szóló kiállítás a Hungexpo területén. Célja, hogy növelje a résztvevő vállalkozások eredményességét és hatékonyságát. Az üzleti életben felmerülő problémákra sokan az Interneten, a korábbi tapasztalataikban vagy meglévő kapcsolataikon keresztül keresik a megoldást. Ezek azonban nem mindig eredményezik azt, amit jó kapcsolatrendszerrel, megfelelő tájékozottsággal és tudással elérhettünk volna.
A BUSINESS EXPO azért jött létre, hogy a vállalkozók életét, mindennapjait megkönnyítse. Hiszen gyakorlatilag nem létezik olyan vállalkozás, melynek életében ne fordulna elő, hogy üzleti megoldásokat kínáló szolgáltatók segítségét igényelné. A BUSINESS EXPO-n történő részvétel tehát valamennyi, a régióban érdekelt és működő vállalkozás számára előnyt jelent. A BUSINESS EXPO-n két olyan témakörre koncentrálnak, melyek jellegükből adódóan jobban érvényesülnek egy kiállításon, mint bármely más kommunikációs területen:

Személyes üzleti találkozók – a bizalom arca:
Semmi sem helyettesíti a személyes találkozást – különösen új partnerek megismerésekor –, amire azonban rohanó világunkban egyre kevesebbszer van lehetőség. Erre teremt páratlan alkalmat a BUSINESS EXPO kiállítás témaorientált, tervezett beosztású tárgyalásokkal.

Edukáció – találkozás a szakértőkkel
Szolgáltatások értékesítésénél a bizalom kulcskérdés, melynek megalapozásához elengedhetetlen a szolgáltató szakértelmének hitelt érdemlő bizonyítása. Ahogyan nem létezhet tartós eredményesség hatékonyság nélkül, úgy nincs hatékony problémakezelés sem, megfelelő partnerek nélkül.

Korábbi bejegyzések

Vízumeljárás az Egyesült Arab Emírségekben

Helyi befektetői vízumot (Investor VISA) legegyszerűbben, akkor tudunk szerezni, ha céget alapítunk valamelyik szabadkereskedelmi zóna egyikében. Itt szerencsére lehetőség van, hogy 100%-ban külföldi tulajdonban legyen a társaságunk.

Bővebben >>>

Vizsgálat a holland ABN Amro Bank ellen

A feltételezések szerint a holland pénzintézet nem megfelelő gondossággal világította át az ügyfeleit és elmulasztotta a gyanús tranzakciók jelentését. A Deutsche Bankot pedig már meg is vádolták pénzmosással. A holland…

Bővebben >>>